Első rész Mi a baj a kapitalizmussal?

I/G-3 A Kapitalizmus formája III.- Költőien lakozik az ember  

"…költőien lakozik az ember ezen a Földön"

Friedrich Hölderlin

Mi a lényeg? Mi végre vagyunk a világon? Nem vállalkozom ennek a teljes megválaszolására, de ebben a fejezetben mégis erről próbálok beszélni. Hadd forduljak ismét Hamvas Bélához segítségért. „Tudom, hogy ezt a szót, Isten, ki se szabad ejtenem. Mindenféle más neveken kell róla beszélni, mint amilyen például csók, vagy mámor, vagy főtt sonka.” -írja a Bor filozófiájának kezdetén. Olyan szent dologgal nem is merek itt foglalkozni, mint a bor. Vegyük a főtt sonkát. Miért eszünk főtt sonkát? Hát hiszen, hogy ne haljunk éhen. Világos, hogy ez egy fontos aspektusa. Kapitalista dőzsölésben elhomályosodott látású ember, aki ezt az aspektust letagadná. Vissza is fogok ide térni, de most egy kicsit tovább ugranám. Nyilvánvaló, hogy a főtt sonkánál egyszerűbben és hatékonyabban is elő lehet élelmiszert állítani, így az relatíve drága dolog. Egy igazi neoliberális azt mondaná, hogy hát akkor azért esszük, mert státusszimbólum, így fitogtatjuk a vagyonunkat, aminek a segítségével alkalmas nőstényt találunk arra, hogy a génjeinket tovább örökítsük. Fogjuk rá, hogy ez is lehet egy szempont, de az is biztos, hogy a legtöbb ember, mégha ez is motiválná a főtt sonka fogyasztásában, ezt a maga számára nem így fordítaná le. Úgy gondolom a legtöbben nem is ezért fogyasztunk főtt sonkát. De akkor miért? Hát, persze, azért, mert szeretjük az ízét. Jól érezzük magunkat, ha főtt sonkát eszünk. Boldogságot érzünk tőle. Egyelőre maradjunk annyiban, hogy a főtt sonka értelme ez a boldogság. Kétségtelen, hogy a kapitalista termelési rendszer sokkal több ember számára képes biztosítani a főtt sonka fogyasztását. Arányaiban is, abszolút számokban pedig különösen, hiszen sokkal több embert képes eltartani egyáltalán, mint bármi korábbi. Ez nem egyszerű feladat (mármint a sonka biztosítása). Ennek érdekében óriási disznótömeget kell minél hatékonyabban fenntartani, a disznókat pedig úgy „megszerkeszteni”, hogy kevés takarmányból minél nagyobb sonkát adjanak. A takarmányt is természetesen a leghatékonyabb módon kell előállítani, lehetőleg nagybirtokon, iparosított módszerekkel. A kártevők ellen védekezhetünk kemikáliákkal, de jobb a génmódosítás. Természetesen a sonkát szállítani kell, hiszen a sertéstelep messze kell, hogy essék a fogyasztótól, mert mind logisztikailag, mind higiéniailag így logikus. Ehhez fagyasztani, csomagolni kell, védőgázzal, miegyébbel kezelni. A végén pedig szintén hatékonyan kell eladni, mondjuk egy raktáráruházban. Az eladáshoz esetleg reklámkampányt is elindítanak és így tovább. Az egésszel nem is volna semmi gond, ha az emberiség célja kizárólag a főtt sonka volna. De nem csak az. Két résszel ezelőtt az otthonról, otthonosságról volt szó (és arról, hogy azért vagyunk a világon…). Idéztem Gerle János írását arról, hogy elveszítjük az otthonosságot, ha lakókörnyezetünk túl gyorsan változik. Például, ha raktáráruházat és parkolót építenek bele. A főtt sonka érdekében megsértettem egy szempontot. Az otthonossághoz tartozik az életmód is. A vidéki élet, állatokkal, földdel, növényekkel. Hát sajnos a falut is beszántották, hogy helyet adjon az ipari szántónak és a sertéstelepnek. Kettő. Az életmódhoz tartozik a tevékenység. Azzal azonban, hogy hatékonyabbá tettük a rendszert, az embert vagy a futószalaghoz állítottuk be, vagy a pénztárgéphez, vagy az adminisztrációba. Egyik sem olyan munka, ami az emberek 99%-nak boldogság érzetet okozna. Három. Az őszinteségen alapuló környezet, ahol többé-kevésbé számíthatok társaim igazmondására szintén szükséges a boldogsághoz. A   reklámkampányhoz sajnos egy kicsit hazudni kellett, az egész reklámvilág teljesen amortizálta az adott szót. Négy szempontot sértettünk meg. És a sort folytathatnánk. A tetejébe pedig a sonka sem lesz igazán jó, hiszen valójában nem is ez volt az elsődleges szempont amikor az egész sonkaelőállító láncot kialakították, hanem a sonkagyártás piaci optimalizálása. Nem akarok demagóg lenni. Sok szakma pont a kapitalizmusnak köszönheti létezését. Sokkal kevesebb ember foglalkozik őstermeléssel, mert a technológiai haladásnak köszönhetően nem szükséges többé, hogy a többség ezzel foglalkozzék. Ezért a disznók etetése helyett foglalkozhat például pszichológiával. Szociológiával (esetleg szociálpszichológiával). Környezetgazdaságtannal. Vagy blogírással. Sok fontos szakma, tevékenység nem is léteznék a modernitás nélkül. Ez igaz, és ezeket a pozitív aspektusokat nem is szeretném elfelejteni. A régi világ kemény volt. Ha nem etted meg a kardfogú tigrist, az evett meg téged. Az emberi szellem története annak a története, hogy hogyan próbált meg az ember fölülemelkedni ezen a nyers valóságon. Roger Scruton Miért számít a szépség? című kisfilmjében ezt mondja: „A múlt nagy művészei tisztában voltak vele, hogy az emberi lét káosszal és szenvedéssel teljes Civilizációnk kezdete óta a művészet egyik feladata az volt, hogy azt, ami az emberi állapotban a legfájdalmasabb, vegye és megváltsa az alkotás szépségén keresztül.” Ez a cselekvés, amit Scruton itt a művészet feladatának nevez, talán az emberi lét legfontosabb feladata. Művészet az, amikor az ember (alkotó) tevékenységével vallja meg hitét egy magasabb valóságban. Az alkotót azért tettem zárójelbe, mert úgy gondolom, hogy ez nagyon sokféle cselekvésre igaz, tulajdonképpen az egész életre. Ez a költői lakozás. Művészet (bár nem túl költői, de maradjunk ennél a kifejezésnél, már csak Joseph Beuys és William Morris iránti tiszteletből is), amikor az ember úgy van ebben a világban, mintha volna Isten (bizonyos értelemben függetlenül attól, hogy van-e vagy nincs). Amikor tevékenységével folytatja, vagy helyreállítja a teremtést. Ebből a szempontból nagyon szép a magyar épít kifejezés. Aki ép-ít, az éppé tesz valamit, helyreállít vagy kiegészít, folytat. Ezzel ki is tágítottam a kört. Nyilvánvaló, hogy a (nem túl szép nyelvújításkori képzővel előállított művészet gyökéül szolgáló) művelés, vagy az építés, éppé tevés cselekedete nem a képesített művészek, vagy építészek privilégiuma. Kultúra (cultura) szavunk a latin colere igéből származik. Jelentése lakni, művelni, tisztelni. Ez a három egy. Belőle származik természetesen az agricultura, a földműves jelentésű agricola, a colonia, de a kultusz (cultus) is (itt ér össze művészet és vallás). Az emberi kultúra nem más, mint az éppé tevés, a szellemi cselekvés, a nyers fizikai kényszerek meghaladása, a rend elérése. Ezért mondhatta Hölderlin: „Ismeretlen az Isten? Nyilvánvaló, mint az ég? Inkább ezt hiszem. Az ember számára mérték. Teli érdemmel, mégis költőien lakozik az ember ezen a földön. De nem tisztább az éjszaka árnya a csillagokkal, ha mondhatom igy, mint az ember, akinek neve: isteni képmás.”

Minden nagy emberi civilizáció célja valamilyen módon a kultúra volt. Bármely csekély különbség is legyen az állam és egy rablóbanda között (Augustinusszal szólva), az mindenképpen, hogy a legtöbb uralkodóház igyekezett fenntartani, sőt erősíteni a kultúrát. Nem feltétlenül érdek nélkül tették persze (nem megyek itt most bele a miértekbe, noha fontos), de többé-kevésbé tény: civilizáción ma legtöbbször kultúrát értünk. Ugyanakkor a civilizáció (mai értelmében) tulajdonképpen majdnem a birodalommal egy értelmű. Pl. római civilizáció, inka civilizáció. Persze az egyes uralkodó dinasztiák, ksátrija csoportok sokszor gyorsabban váltották egymást, mint a kultúra, ezért beszélhetünk Mogul birodalomról, de inkább indiai iszlám civilizációról. Ha azonban erre gondolunk beugrik a Tádzs Máhál vagy a delhi Vörös Erőd képe, esetleg nagyon művelteknek vagy Faludyt olvasóknak Bábur egy költeménye, de nem valószínű, hogy a Mogulok dinasztikus harcai a történészeken kívül bárkinek is bármit mondjanak.  XIV. Lajosról alig tudnánk valamit (és az is szinte mind negatívum lenne), ha nem építi föl Versailles-t vagy támogatja Moliѐre-t.

Nemcsak a magas civilizációk kultúrája kultúra azonban. Említettem, hogy a földműves jelentésű agricola agricultura -t csinál. Az alapvető cselekvések mind művészi cselekvések. Mind a kultúrára irányulnak. Itt a választóvonal a teremtő, művészi munka és a rabszolgamunka között. Aki a földet műveli, az értelemszerűen művész. A mai földműves dühödten utasítaná vissza ezt, mert egyrészt megtanították neki, hogy a művész az egyfajta ingyenélő, nem dolgozó úrfajta*, székely kifejezéssel tápos (amiben annyi igazság van, hogy a művészet mára teljesen levált az „élettől” és egy szűk értelmiségi kaszt küszködésének területe lett), másrészt igaza is volna, mert ő már valóban nem művész, nem földműves, mégcsak nem is paraszt, hanem legtöbbször egy alkalmazott, aki tudja ugyan a kombájnt kezelni, de az anyaföldhöz nincsen már semmi köze. Örül, ha nem kell dolgozni, mert munkája negyedik rendi -rabszolgamunka. Olyan munka, amelyből már hiányzik a művelés gesztusa. Akkor is, ha sokkal kevésbé fárasztó, mint a földdel való tusakodás. Egyszer fölvettem segédmunkára egy embert, aki azelőtt birkákat őrzött. Szerencsétlen alkoholista volt, a fallal együtt bemeszelte az ablaküveget is (szerencsére időben észrevettük és vízzel még le lehetett mosni). Nem értett azonban a birkákhoz sem. Óriási különbség van az ilyen alsó negyedik rendi figurák és az igazi juhász között. Az előbbiek esetében pásztori hagyományokról, pásztori kultúráról nem beszélhetünk. „A jó pásztor életét adja a juhokért. Aki béres és nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, az látva, hogy jön a farkas, elhagyja a juhokat, és elfut, a farkas pedig elragadja és szétkergeti őket. A béres azért fut el, mert csak béres, és nem törődik a juhokkal.” Sose gondoltam volna, hogy ez a közismert újszövetségi idézetet a pásztori kultúra szemléltetésére lehet használni. Pedig lehet. A pásztor életcélja nem az, hogy az állatokból valamiféle jövedelemre, megélhetésre tegyen szert. Természetesen ez döntő fontosságú, de egy hagyományos állattartó, pásztorkodó nép, csoport számára az egész kultúra, a ruházattól az év beosztásáig az állataikról szólt. A jó pásztor életét adja a juhokért. John Ruskin szerint minden emberi tevékenység értékét az adja, hogy olyan tartalmat hordoz, amiért, aki igazi művelője annak, föláldozná az életét**. A katona értékét az adja, hogy képes volna meghalni a hazáért, vagy királyért. A jogász az igazságért. A kereskedő pedig azért, hogy megállapodásait megtartsa, és a piacot jó minőségű áruval ellássa. Ugyanígy, a jó sonka is hasonló gesztusok sorozatán át készül el, hogy azután az élvezetével felülemelje az embert a nyers zabálás világán. A jó sonka kultúrát hordoz. Hozzátartozik a gasztronómiai kultúra, a disznótartás kultúrája, a tájhasználat kultúrája. Az elfogyasztásakor érzett öröm pedig nem csak az ízlelőbimbók helyes bizsergetéséből adódik. Valamekkora (persze kicsi) mértékben túlmutat önmagán. Van benne valamennyi katarktikus. Ez a főtt sonka célja. Ezért van benne Isten. A hatékony sonkaelőállítást célzó kapitalista sonkában -nincs. Egyszerűen nem ez a célja. A célja, nem a kardfogú tigris valóságán való túlmutatás, hanem a kardfogú eliminálása. Csak. Ami nagy baj. A fejezet elején elmondott szempontok egyenként sértették meg a lakni, a művelni és a tisztelni elvet. Az ipari sonka nem hordoz kultúrát. Civilizáció és kultúra végletesen eltávolodtak egymástól. Ez a baj a kapitalizmussal.

 

De még ha így is volna ez, nemcsak valamiféle bölcsész széplelkek kesergése? Hölderlin?>> Egy villanykörtét se tudott az becsavarni!<< -mondaná a kedves mai populista, vagy átlagember (mondjuk, mert nem is volt még az ő idejében villanykörte, mondanám én, de ez nem zavarná). A kutya ugat, a karaván halad. Dolgozni kell nem filozofálni, meg költősködni -folytatná emberünk. Mint ezt a korábbiakból láthatjuk, ezzel el is kötelezte magát a rabszolgamunka, a negyedik rendiség mellett. A földművesről és a pásztorról, mint művészről szóló soraim bizonyára nem győznék meg őt.  Hát, őt meggyőzni lehet, hogy nem is fogom (Kuli László szerint nem is lehet, és mindenképpen el is fogja foglalni jól megérdemelt helyét a pokolban ☹) de a kedves olvasót megpróbálom. Amit eddig leírtam az bizonyos értelemben viszonylagos, és mondhatjuk, hogy a kultúra a vallással együtt a népek ópiuma, amely fájdalomcsillapítóként szolgálta az embert addig, amíg a modern tudomány sokkal jobb életminőséget és sokkal jobb fájdalomcsillapítókat nem talált fel (Elon Musk pedig már be is építette az agyunkba).

Állításom szerint ez nemhogy nem így van, de bármily’ lehetetlennek tűnik, valamilyen mértékben meg is próbálom bizonyítani az ellenezőjét. Hogy az ipari sonka előállításának nemcsak szubjektív dolgok a kellemetlen velejárói, mint az otthontalanság, vagy a munka élvezete, hanem olyanok is, hogy kihalnak a méhek, vagy diktátorok lépnek föl. Azt írtam, hogy az emberi kultúra nem más, mint a rend elérése. Mi ez a rend? Erről szeretnék a következő fejezetben szólni!

*a feleségem megrótt, hogy a mai negyedik rendiek nem használják már ezt a kifejezést, és a használatával hiteltelenítem a mondanivalómat. Ezt tudom, de egységes kifejezés hiányában használom. Mai megfelelői a „pesti”, Pesten a „budai”, „rózsadombi” a „művészúr”, „puhapöcsű” stb. nem fejezik ki pontosan a tartalmat, hozzá kell képzelni egy nézést is. A „tápos” teljesen megfelel, de székely tájszó, nem biztos, hogy mindenki érti.

** Tyirityán Zsolttól, a Betyársereg vezérétől hallottam, de valószínűleg nem tőle, hanem valamely radikális jobboldali gondolkodótól (pl. Evola) származik az a gondolat, hogy az emberi élet értelme a hősiesség (elnézést, hogy nem tudom a forrást, és elnézést kérek Tyirityán Zsolttól, ha mégis ő az). Ez egy nagyon fontos gondolat, amely összevág Scruton és az én megállapításommal a kultúra lényegéről, de alapformájában elsősorban a ksátrija identitású emberekre igaz. Ruskin azonban tulajdonképpen ezt terjesztette ki minden emberi tevékenységre -tehát tulajdonképpen az ő gondolata.