30 esztendős a Kós Károly Egyesülés, a magyarországi szerves építészek szövetsége. Egy céh-kezdemény tulajdonképpen. Lelkesítő, tanulságos, de szomorú történet is az övé. Tagjai számára a vezetőség (?) egy kérdőívet küldött szét, annak megválaszolását kérve, mely egy , a legfontosabb alapító, Makovecz Imre 1985-ös kérdéssorára alapul. Szétküldték az eredeti kérdéssort is. Nem vagyok tagja a KKE-nek (hogy miért nem, annak is hosszú sora van), véleményemre a kutya sem kiváncsi, főleg, hogy azok az olvasóim, akikről tudok nem építészek, így lehet nem is értitek a kérdések egy részét. Ezzel együtt úgy döntöttem, megválaszolom mindkét kérdéssort, mert a válaszok nagyon sokat árulnak el arról, miért is írom ezt a blogot, és hogy milyen gyakorlati jelentősége van mindannak, amiről itt irogatok. Elsőnek, ez alkalommal az eredeti, Makovecz féle kérdéssort adom közre, a másodikat pedig terveim szerint következő alkalommal. Íme:

Kedves Barátom

Úgy érzem, eljött az ideje annak, hogy a ma­gyarországi szerves építészet szervezetileg és szellemileg is a nyilvánosság elé lépjen, kije­lentse magáról azt, ami a lényege és a feladata.

Korábbi korszakunk a mellőzés, az üldözés, a perifériára szorítás kora volt. Ez a hosszú idő

néhányunknál 20,22 év - hozzászoktatott ahhoz, hogy gondolatainkat, céljainkat ne fogalmazzuk meg egyenesen, hanem rejtsük el, hiszen ez kény­szerű harcmodorunkhoz hozzátartozott. Félő, hogy aki sokáig hallgat, annak a gondolatai is elné­mulhatnak.

1. Mi az a hajlam, ami téged a szerves építé­szeti formákhoz vezetett? Mert gondolom, a példa­képek kiválasztása mögött, a józan belátás mö­gött is eredetileg egy hajlam, a személyiségnek egy sajátos hangulata áll.

Sosem szerettem a modern világot, ez gyerekkoromban a nagyszüleim generációjának (akkor még nem tudtam, hogy ez a II. vh. előtt felnőtt generáció az egyik utolsó maradványa az ancieme régimenek), az ő tárgyaiknak a szeretetét, majd a természet szeretetét, a „népi” (valójában népi -de jelentős mértékben azon keresztül őskultúrai- gyökerű urbánus , bizonyos értelemben posztmodern) művészeti alkotások szeretét, az ezekhez vonzódást jelentette.

2. Mi a szerves gondolkodás? Törekvés csupán békében élni a természettel, vagy ráébredés csu­pán, hogy a saját természetűnk is a világhoz tar­tozik, minden dialektika nélkül?

Erre természetesen sokféle válasz létezik, több is igaz. Én most egyszerűen (és nagyon tágan értelmezve) azt válaszolom, hogy szerves építészet mindaz, ami nem az Apparátus építészete. Szerves gondolkodás mindaz, ami nem az Apparátus gondolkodása, mindaz a gondolkodás, ami még nem gépiesedett, ilyen értelemben nem vált absztrakttá a létgépesítés során. Minden, ami az életből fakad. Ami szellemtől átitatott. Ez nem ideológia vagy stílusfüggő. „Organikus” is lehet szellemtelen, és -bár ellentmondásos, hisz a modernizmus elvben az Apparátus legőszintébb művészeti doktrínája, de „modernista” is átszellemesült.

3. Mi változott a világban, ami a szerves gondolkodást és annak irányát szükségessé tette? Megelégeltük az absztrakciót és mentjük, ami ment­hető, vagy az általános félelemmel szemben az ön­ismeret útján keresünk önálló válaszokat kérdé­seinkre?

A ’70-es, ’80-as évekre a modernista ideológiák elvesztették vonzerejüket (ha hatalmukat nem is és lehet, hogy csak egy időre, de egy időre mindenesetre), és a gondolkodó emberek kezdték fölismerni, hogy valami nem jól van a szép új világgal. Kommunista sivárságban mindenesetre, de másutt is. A modernizmus dübörgése egy pillanatra leállt, és ez lehetőséget adott a körültekintésre. Ennek mélysége a körültekintő személyétől, szellemétől függött. A sekély szellemiség azonban nyitva hagyott ajtórés az Apparátus számára…

4.a/ A világ keleti-nyugati alternativája mi­lyen károkat okozott? Látható-e a világban olyan mutáció, amely e kettősen működő manipulációnak eredménye?

Nem a világ keleti-nyugati alternatívája okozott károkat (noha persze okozott, nem is csekély mértékben), hanem annak illúziója, hogy a kettős manipuláció közül az egyik biztosan jó, ha ilyen mértékben ellenségeskednek egymással. És hogy a megosztottság miatt nem létezik már Európa, úgy ahogy létezett. És hogy Nyugat Európában még létezik. Ezt a ’80-as évek konzervatív forradalma még tetézte. Azt hittük, az európai kultúra helyreállhat. Valójában a vasfüggöny leereszkedése Nyugat -Európának nagyon jót tett, mert a nyugati Tőkét tárgyalóasztalhoz kényszerítette a nyugat-európai (és részben az amerikai) szakszervezetekkel és államokkal. Ez a hatalommegosztás hozta létre, vagy hagyta meg a nyugati világ még mindig relatíve erős középosztályát, és az ottani társadalmak jólétét. De ez bizonyos szempontból csak tovább erodálja az európai kultúrát…

b/ Van-e a szerves gondolkodásnak erre vá­lasza? Van-e módszere?

Erre, és a következő pontban fogok válaszolni!

5.és 6. Mi a tárgy szerepe a természetben; és abban a környezetben, amely a Földet negligálja és föláldozza?

Van-e geometriája a szerves építészetnek?

A tárgy -nem tudom, hogy a természetben-e (van tárgy a természetben?), de a hagyományban mindenesetre mindig jelentéssel bír. Ha van olyan (de nem biztos, hogy van), amelyik nem bír kifejezett jelentéssel, akkor az csak, mint a természet része van jelen. Esetleg az emberi rend, rendrakás többé-kevésbé spontán, szinte természeti jelenség szerű eredménye, mint egy fatuskó, amire ráülünk, kövek, amiket összehordunk fallá. De már ekkor is -tudatosan és öntudatlanul is, ahogy a Szellem átjárja őket- jelentést kezdenek fölvenni, nagyon hasonlatosan ahhoz, ahogy Andy Goldsworthy alkotásai egyszerre természeti alkotások és jelek. Ezek a jelek aztán legtöbbször attribútum szerűek. Hagyományosan nem voltak „használati tárgyak”, noha természetesen használták őket. A funkcionalizmus tulajdonképpen a szellemtelenítés kifejezése, nem véletlen, hogy ezek a tárgyak nem is használhatók jól. A tárgyak eredetileg mindig jelentenek valamit, részben tudjuk, vagy tudtuk, hogy mit, részben nem, csak öntudatlan módokon értjük meg. De azt állítom, hogy a tárgyak csak annyiban szolgálták a használatot, amennyiben azok esztétikai/szellemi/mágikus tulajdonságai részét képezték e használatnak. Nem tudom, hogy e jelentéseknek az emberiség mekkora része és milyen és mekkora módon volt tudója, mindenesetre átörökítésüket a kánonok biztosították. Megfigyelhető, hogy az új kánonok legtöbbször válságidőszakokban jöttek létre, és ha belegondolunk, ez természetes is. Mindezek alapján gondolom, hogy az építészet, és az őt legtöbbször követő a tárgyalkotás nagyon durván határterülethez érkezett: a hagyományos építészetet fölszámolta a kapitalizmus, a modernizáció már vagy 120 éve: ennek két alappillére volt (Európában): a klasszicitás mítosza, ennek filozófiájával és kozmológiájával és -góniájával. A pitegóreus, platonista, neoplatonista, kepleri stb. (félig-meddig még a newtoni is) világkép (érdekes és számomra nem megválaszolt, de nyugtalanító kérdés, hogy a gótika hogy sorolható be), és az erre épülő, de hagyományként jelentkező klasszikus formarendszer, a másik pillér pedig az építői hagyomány; a céhek, mester-tanítvány viszony, különféle, akár egymást tagadó építőhagyományok és helyi jellegzetességek, ide értve a teljesen más gyökérből táplálkozó népi hagyományt is. Ezek együttesen alkottak egy érdekes pattern language-et, ez a hagyományos európai építészet, művészet és tárgyalkotás. Ebből mostanra az összes ág kidőlt. A modernizáció létrehozta az iparosított társadalmat és ennek építészetét, de az max. 50 év alatt kifújt, pontosabban érvényét vesztette, de a posztmodern játékos eklektikája, múltba nyúlása se működik. De megdőltek a mechanikus materializmus filozófiai alapjai is (mégha a rendszer dübörög is). Ebben a helyzetben szerintem a következő utak állnak rendelkezésre: az egyik a modernitás folytatása, de immár annak valódi -és reklám-posztmodern- jellegét fölvállalva egyfajta teljesen technicista, tőkekiszolgáló és garantáltan művészetmentes építés létrehozatala, illetve folytatása, hiszen a bürokrácia és a gazdasági verseny teljesen ilyen irányba visz, lassan tilos is lesz másmilyet csinálni... ez a tárgy szerepe abban a környezetben, amely a Földet negligálja és föláldozza. Az eredmény a földet elborító szemét, amely növekszik és antitárgy halomként elidegenít a Teremtéstől. Ez a környezetszennyezés egyik formája. Ebbe nem (elsősorban) a bálnák, majmok, méhek pusztulnak bele, hanem az emberi szellem. A második út valami nagyon egyéni zseni-művészet, metaforikus elmondása annak, hogy minden egész eltörött (Janáky, Wang Shu, de tulajdonképpen ide tartozik Ban Shigeru, Kuma Kengo, sőt részben Makovecz is, sőt a mai építészetből szinte mindenki, akit kedvelek, részben még Ekler is). Innen a következő kérdőíven fogom folytatni, mert itt érkezünk el a mostani időhöz.

7.A tektonika e tárgyak nehézkedése, vagy a tárgyak kiemelkedése és felszabadulása a túlter­helés szenvedéséből?

Az architektura a tektonika költői metaforája, vagy metamorfózisa?

Abból, amit az imént a tárgyról írtam, az következik, hogy az ember rendet tesz (Ép-ít), akkor ezt nagyrészben, mint a természet része teszi - ez a rend tulajdonképpen maga a tektonika- ami ekkor a tárgyak nehézkedése, részben pedig, mint az isteni szféra képviselője, ami lehet a tárgyak kiemelkedése és felszabadulása a túlter­helés szenvedéséből -de ebben azért van konfliktus, harc is. Ez az architektura.

Az épület a föld átalakult növekménye, vagy egy
független szellem egyesülése a föld anyagaival?

Mindkettő, lásd fent.

Van-e az Építész választott anyagainak kánonja?

Az anyagoknak is van (illetve volt) attributális jelentésük, de leendő hősömmel, John Ruskinnal nem teljesen értek egyet abban, hogy az anyagszerűség feltétlenül cél volna. Mint ez a fent elmondottakból (nehézkedés-kiemelkedés stb.) látszik is. Hogy a technika mai, hamis anyagai mennyire használhatóak (azon felül, hogy a műszaki követelményeknek egyáltalán mennyire felelnek meg) nehéz kérdés. Laikus olvasók számára elmondom, hogy a dillemmát nem a tudományos eredményként fölfedezett új szerkezetek (szénszál, új üveg és acélszerkezetek stb.) alkotják elsősorban, hanem pl. a műanyag festékek, hőszigetelések, fedések, az elidegenítő, és legtöbbször „gagyi” (de relatíve olcsó) építőanyagok használata.

8 .Van-e ellensége a szerves világszemléletnek és épitészetnek?     Mi az? Van-e módszere, mik az eredményei stb.?

Természetesen. Ellensége az Apparátus. Módszerei már érdekesebbek: üldözés, tiltás, nem hatékonynak mondás, drágának mondás, elavultnak mondás, divatosnak mondás, elfogadhatónak mondás, választhatónak mondás, magyarnak mondás, egyedül igaznak mondás, az Apparátussal összebékíthetőnek mondás. Perifériára szorítás. Mainstreambe emelés. Fölvásárlás. Verseny szervezése a szerves világszemlélet hívei között. Annak fölismertetése, hogy a másik nem társad, hanem versenytársad. És hogy ha ezt fölismerted, akkor csalj is, lopj is, hazudj is, hogy le ne maradja az öldöklő versenyben.

9.Van-e a szerves gondolkodásnak olyan karak­tere, tartalma és célja, mely ellenfeleinek átlát­hatatlan? 

Van. Nem tudnak mit kezdeni az élet teljességével. Mindaddig, amíg teljes, hagyományokkal, renddel, ne adj’isten szeretettel átszőtt közösségi élettel találkoznak, nem tudnak ártani. Ennek megtörése a céljuk. Utána már maguktól győztek.

10. A szerves építészetnek van-e kapcsolata a népművészettel. 

Van, mégpedig háromféleképpen: Az első a „magas” szint. A népművészet az, amely a „barbár” és így nagyrészben az őskultúrai hagyományt átörökítette. És ez az a hagyomány, ahol még a leginkább feltételezhető, hogy a tárgyak, jelek jelentése még ismert volt. Ezért nyúlt hozzá Bartók, Makovecz, Brâncuşi, és még sokan. A második szint a regionalitás. A népművészet, különösen a népi építészet az, amely általában egy táj karakterét a legjobban magába olvasztja (ez is jelentés, csak másféle). Elsősorban ezen a szinten mozog minden regionalista, a Kenneth Frampton követőktől Salamin Ferencen át Szűcs Endréig. Sőt: a posztmodern építészet jellemzője, hogy narratív, metaforikus mondanivalóját (amiről már fönt szóltam bővebben) egyfajta „szubsztrátum” modern környezetbe helyezésével mondja el. A nyolcvanas években ez leggyakrabban a klasszikus építészeti nyelv volt. Ez divatját múlta. Ma viszont nagyon sok helyen a népi, vernakuláris, vagy hagyományos regionális építészet kezdi el átvenni helyét -leggyakrabban, de nem kizárólagosan ázsiai építészeknél (Wang, Kuma, Vo Trong Nghia, de Zumthor, Caminada stb.) Ők nem feltétlenül sorolhatók a szerves építészethez, de a világ élvonalába igen és a regionalitás óriási hatását jól mutatják.A harmadik szint a cselekvés szintje. Akik nem elsősorbán formát, hanem életmódot, anyaghasználatot, tájhasználatot tanulnak a népi építészettől. A vályogból, sárból építés, earthship, hippi-építészet, bio-öko stb. mind idesorolható.

Kérdés, hogy a három szint között miért oly kicsiny az átfedés? És létrejöhet-e szintézis? Vagy létre is kell-e jönnie?

11. Miért nem tudjuk elolvasni az 'írásos' min­tákat? Miért hermetikus a népművészet azok számá­ra is,akik csinálják, vagy csinálták?

A népművészet jeleinek megfejtésére van-e remény? Fontos-e a szerves gondolkodás számára a népművé­szet, mint egy több ezer évvel ezelőtti informá­ciós rendszer? Mit adhat a XX. sz. végén?

Az imént azt írtam, hogy feltételezhető, hogy a jelentések ismertek voltak. Feltételezhető, de nem bizonyos. A hagyományos művészet nem tudni akart, hanem követni, amint arról már írtam. Mindaddig, amíg az (építő)hagyomány a társadalomban szervesen jelen volt, azzal koherens volt, ez jól működött. De a szervesség a modernizációval megszűnt. A XX. században sokan tettek kísérletet a Hagyomány felfejtésére, hogy immár közvetlenül a jelentéshez nyúlhassanak egyéni módon. Akár filozófiailag (Hamvas, Evola, Heidegger stb.vagy Lükő Gábor, Pap Gábor), akár művészileg (Bartók, Makovecz, részben Beuys). Teljesen sohasem sikerült, egyénileg, nagy alkotóknál, mint a felsoroltak többsége igen. De követhető kánon nem jött létre, igaz, az Apparátus uralma alatt nem is jöhetett. Az 5. és 6. kérdésre adott hosszú válaszomban a kérdés formai oldalát már érintettem. Kérdés, hogy valamiféle szervesség létrejöttéhez szükséges-e a népművészet, vagy az őskultúra jeleinek megfejtése, vagy csak követése, vagy az se? Sajnos nem tudom. Az valószínű, hogy alkotói autonómia (céh) szükséges, valószínű, ismétlem, hogy nem elégséges. Fontos megemlítenem, hogy amit hagyományos világnak mondok, az Apparátus előtti világ már nem volt tökéletes szerves egységben sem a természettel, sem az isteni szférával, súlyos hiba volna ezt hinni. Az már megszűnt a Paradicsomból való kiüzetéssel, az Aranykor elvesztésével, vagy nevezzük akárhogy. Ezért én nem is hiszem, mint azt a blog bevezetőjében írtam, hogy ilyen helyreállítható volna, sőt életveszélyes dolognak tartok minden ilyen próbálkozást. Ráadásul az, amit szervességnek nevezünk nemcsak az öshagyományból származhat -szerintem- hanem létrejöhetnek újabb jelentések is. Ezért vagyok konzervatív.

12. Ha az emberi társadalmat metatermészetnek tekintjük, mi benne ma a természettől idegen elem? Mi a célja ennek az idegen elemnek?

Az Apparátus világa nagyrészt természettől idegen. Bár „piaci” logikája egyfajta „evolúciós” természetanalógián alapul (legalábbis pénzközpontú és náci változata -a kommunista nem, ezen is vesztettek rajta), de valójában az általam második névadásnak nevezett aktus során a legdurvább mechanikus materialista absztrakt elvek mentén alakították át a világot. Ha ez a keretrendszer nem lenne, kapitalizmus, Apparátus sem lenne.

.13. Mi ennek az idegen elemnek a jövője, mi a jövője ezzel összefüggésben a szerves világszemléletnek? Mi az automatizmus alternativája?

Ahogy William Morris megírta, ha a kapitalizmus (és Hamvas szavaival a létgépesítés) folytatódik, akkor elpusztul a művészet, elpusztul az emberi szellem. Ebben az esetben lényegtelen részletkérdés, hogy elpusztul-e a Föld, vagy ellenkezőleg az örökéletű ember-robot kiborgok tökéletesen önfenntartó gépesített paradicsoma következik-e el. El kell érni, ki kell harcolni az alkotás, a (beuys-i értelemben művészi) munka autonómiáját!

14. Mi lehet a szerves építészeten belül a mi, magyarországi szerves építészetünk feladata, le­hetősége? Mi a te lehetőséged, célod ezen belül? Mik a hiányaid, melyeket tőlünk, másoktól kell kitöltened, és mi az, amit te adhatsz?

Magyarországnak -minden hátránya -kicsisége, relatív szegénysége, művészeti érdektelensége stb.- dacára nagy lehetőségei voltak. Egyrészt az előzmények (Lechner, Kós, Bartók stb.) miatt, másrészt a hatalomból kitaszított dzsentri helyzete, szabad vegyértéke, érdeklődése, harmadrészt az ország közép-európai fekvése miatt. Ez hozhatott létre olyan dolgokat, mit a táncházmozgalom, vagy a szerves építészet. Ez -legalábbis építészeti vonalon- elbukott. Hogy miért és hogyan, arra majd a következő kérdéssorban fogok válaszolni!

Kérlek válaszolj minden kérdésre. A kér­déseket úgy állitottam össze, hogy azok egymással kapcsolódjanak.

A kérdésekre adott válaszaidhoz kérlek mellékelj nyomtatásra alkalmas épületfényképeket és rajzo­kat, melyek szóbeli válaszaidnak képi megfelelői.

Budapest, 1985. február 25.

MAKOVECZ IMRE