„Úgy látszott ez a gépezet a felvilágosodással megszűnt. Bizonyos időnek el kellett telnie ahhoz, hogy az ember észrevegye: az üzem még hatásosabban működik. De most nem az üdv kérdése, hanem maga a teljes élet gépiesedett el. Az a hiedelem terjedt el, hogy az egész létező világ, lélek, élet, vallás, gondolkozás tulajdonképpen egyetlen kolosszális, ésszerűen megszerkesztett apparátus. nincs szükség arra, hogy a lét értelmére vonatkozóan nem mechanikus elemeket is felvegyünk. Bizonytalan tényezőkre szükség nincs Isten, lélek, akaratszabadság elvégre nem is bizonyítható, mondja Kant. Az emberi létezést nem gondolat vagy szellem, de még csak élet sem, hanem a mechanon irányítja. Az ember az apparátusban maga is apparátus és nagyobb üzem alkatrésze, nem spirituális lény, hanem funkció.”

Hamvas Béla Scientia Sacra III.

A Karátson Gábor kör Harmadik Út -ökopolitikai programtöredékek című vitairatához néhány szerény hozzáfűznivalót hadd tegyek:

Mint politikai programhoz -pláne töredékhez- nem nagyon tennék hozzá semmit – ha ez egy politikai párt programja volna, nagy örömmel szavaznék erre a pártra. A probléma -meglátásom szerint- az, hogy a Karátson Gábor kör nem párt -és talán nem véletlenül nem az.

Így viszont, úgy érzem, lehetett volna egy olyan ökopolitikai programot készíteni, amelyik kevesebb olyan pontot tartalmaz, amelyik egy mostanában kormányzó párt szükséges lépéseit foglalja össze (hiszen sajnos joggal vélelmezhetjük, hogy bárki győz is a jövő évi választásokon, az úgy se nagyon fogja megfogadni ezeket a javaslatokat, hiszen a Fidesz büszkén és fennhéjázva pusztítja a természetet és nemzeti örökségünket, a „baloldal” pedig zöldre festve, álságos szemforgatás és a nagytőke összes érdekeinek kiszolgálása mellett), hanem jobban kifejti azt, hogy mi is volna az a bizonyos Harmadik út.

Természetesen tudom, hogy pl. Lányi András könyvet is írt erről, nem is ezt hiányolom, hanem ennek egyfajta kiáltványszerű összefoglalóját. Szintén Lányi nyilatkozta a minap a Civil Rádiónak: „A radikalizmus az adva volt, hiszen az az ökológiai politika aminek a Karátson Gábor kör a műhelyéül szegődött, az egy -valljuk be- rendszeridegen kezdeményez, és ezek a zöld, ökológiai, környezetvédő … mozgalmak folyton beleütköznek abba, hogy az ő tulajdonképpen jámbor szándékaik azok valamiképpen a működő gazdasági, politikai, technológiai rendszernek az útjában vannak és folyton kudarcot vallanak, ezért úgy gondoltuk, hogy ideje végiggondolni akkor azt, hogy miben is különbözik az a politika amit mi elképzelünk, mennyiben nyújt más fajta megoldásokat a XXI. század kihívásaira.” Amit én kicsit hiányolok az pont ez az összevetés -hogy miben különbözik -alapjaiban és lényegében- az ökológiai politika és a működő gazdasági, politikai, technológiai rendszer?

Mi ez a rendszer? (Hamvas Béla kifejezésével az Apparátus. De nevezhetjük-e kapitalizmusnak? És azonos-e önmagában a modernitással?) Mik a szellemi alapjai? Vajon spontán gazdasági fejlődés eredménye? Vagy pedig egy félig-meddig tudatosan fölépített konstrukcióról van szó, amely egyenesen levezethető a Felvilágosodás és a polgári forradalmak célkitűzéseiből? Nem titkos szabadkőműves összeesküvésre gondolok, hanem éppenhogy nagyon is egyértelmű, logikailag levezethető leszármazásra! Vajon a közösségi jogokról való lemondás (vagy azok elvétele) -a közszabadság érdekében- nem vezetett-e előbb-utóbb szükségszerűen a mai helyzethez amikor egyre kisebb a még meglévő közösségek érdekvédelmi képessége és egyre erősebbek a (kis számú) tőkeerős szereplők? Vajon az egységes és elvileg a józan észen alapuló jogrendszer nem hozza-e elnyomói, kizsákmányolói helyzetbe az államot és az állami bürokráciát? Vajon nincs-e ugyanilyen (vagy akár ezeknél még sokkal erősebb) hatása a mai pénzügyi rendszernek és egyáltalán a pénzügyi szabályoknak?

Ha ez így van akkor mi az, ami a Felvilágosodás örökségéből megtartható és mi az ami okvetlenül elvetendő? Ha a XIX. században ellentmondást láttak közösségi és egyéni szabadságjogok között akkor így van-e ez ma is? Lehetséges-e egyszerre törekedni a (kis)közösségi autonómiára és a világgazdaság fölötti állami (társadalmi) kontroll visszaszerzésére?

Visszaszerezhetők-e közösségi jogok? Milyeneket volna érdemes (vissza)szerezni?

Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolására szerintem szükség volna bizonyos alapvetések megtételére -és én pont ezt hiányoltam kissé a szövegből.

Segítségül hadd hozzak ide két gondolkodót. William Morrist ma Magyarországon leginkább -jellemzően kvázi jobboldali- művész körökben ismerik, mint Kós Károly egyik szellemi példaképét, de ő magát szocialistának, sőt marxistának vallotta. Morris már a maga korában is szembeszállt azokkal az elvtársaival, akik abban bíztak, hogy a gépek egyszer fölöslegessé teszik a munkát. Megkülönböztette az érdemes munkát a rabszolgamunkától. Az ember alapvető igénye, hogy érdemes munkával értéket teremtsen élvezze az alkotás folyamatát, örvendjen az eredményének és ezzel tisztességes megélhetést biztosítson a családjának! Triviálisnak tűnik, de ha belegondolunk pont ez az egyik olyan jámbor szándék, ami soha nem teljesülhet a jelenlegi rendszerben hiszen általában ellentmond a hatékonyság és a haladás („a piac”) követelményeinek. Különösen így van ez, ha tudjuk, hogy Morris a gépi munkát (pontosabban az olyan gépi munkát, ami az embert nem segíti célja végrehajtásában, hanem a munkát repetitív folyamatokra bontja és az embert helyettesíti) egyszerűen rabszolgamunkának tekintette. A rabszolgamunka nemcsak azért rossz mert a rabszolgát korbáccsal verik benne, hanem azért is mert a munka nem az embert építő módon „hajtatik végre” -eredménye így nem kulturális érték lesz, hanem lélektelen kacat. Eddig Morris. Nem kell sokat gondolkodni, hogy lássuk: ez a szemét kultúrájának gyökere. A Földet elárasztó szemét nem akkor jön létre, amikor kidobják és mondjuk nem szelektíven gyűjtik, hanem már akkor, amikor legördül a futószalagról. Hiába védjük az óceánt és az erdőket a szeméttől, ha az emberi tevékenység alapvető célja a szemét előállítása lett! Nemcsak a környezet pusztulása vagy a globális hálózatok szellemi befolyása veszélyezteti az emberi élet minőségét, hanem maga az emberi (roboti) tevékenység alapvető céltévesztése.

A másik, akit itt megemlítenék Joseph Beuys. Beuys a(z azóta sajnos meglehetősen elkurvult) német Zöld Párt egyik alapítója volt és Morrishoz hasonlóan kora meghatározó művészegyénisége. Beuys alapvető tétele: mindenki művész. Az emberiséget többre vivő hajtóerő -kvázi tőke- nem a pénz (és valójában soha nem is volt az) hanem a kreativitás. Mind a jó élethez mind pedig a bennünk lévő teremtő erő kibontakoztatásához arra van szükségünk, hogy ez a kreativitás megnyilvánulhasson -magyarul „művészi” munkát végezhessünk. A kapitalizmus (vagy nevezzük akárhogy) -mint az előbb láttuk- teljesen más logika mentén működik és pont a „művészi” munka jogát vitatja el az embertől. Egész egyszerűen a rendszer matematikai fölépítése olyan, hogy ez lényegében lehetetlenné válik (és akkor ezt pótolják alapjövedelemmel, ami lényegében alázza meg az embert -még akkor is ha ezt esetleg nem a Nagytőke könyöradományaként kapjuk hanem mondjuk egy szociális állam juttatja igazságosan). Beuys ezért azt javasolja, hogy készítsünk „szociális plasztikát”. Építsük át azt a rendszert azt a struktúrát, ami a globális kapitalizmusé valamivé ami már az építés közben magában hordozza a „művészi” munkát -magyarul ahol magának a politikai/gazdasági/közösségi építkezésnek kulturális értékteremtő jellege van. Olyan cselekvés kidolgozására van szükség, ami ezt teszi lehetővé.

Én úgy vélem, hogy ezek (vagy az ehhez hasonló) alapvetések kimondására szükség van, mert ezek hiánya vezet a greenwashinghoz -ami pedig nem alsóbb fokozata hanem egyenesen ellentéte az ökológiai politikának hiszen a negyedi -zöld- ipari forradalom erőltetésével éppen hogy a globális kapitalizmus még kíméletlenebb terjeszkedését segíti -sőt kényszeríti ki.

Tisztelettel:

Kováts Ábel