"Száz vasútat, ezeret!
Csináljatok, csináljatok!
Hadd fussák be a világot,
Mint a testet az erek.

Ezek a föld erei,
Bennök árad a müveltség,
Ezek által ömlenek szét
Az életnek nedvei.

Miért nem csináltatok
Eddig is már?... vas hiányzott?
Törjetek szét minden láncot,
Majd lesz elég vasatok."

Petőfi Sándor

Kapitalizmuskritikus, vagy talán jobban mondva modernizációkritikus körökben a modern világ minden elemét kritizálni divat, elmondani például, hogy őseink mennyivel természet közelibb éltet éltek (ami igaz), ennek következtében mennyivel egészségesebbek voltak. Ami viszont nemhogy nem igaz, de kifejezetten hazugság. Ha nem akarunk a statisztikáknak hinni, hát nézzünk utána mennyi ideig éltek a múlt neves szereplői. Azt talán kevesen hiszik, hogy a globalizáció szószólói (a zsidók, biciklisták, szabadkőművesek, vagy akárki) akkora erőfeszítést tegyen, hogy egy gigantikus történelemhamisítás keretében meghamisítsa nem is oly távoli múltunk valamennyi szereplőjének életrajzi adatait Arany Jánostól Kanton át Masaccioig minden országban, rendben korban és kórban. Szóval, ha nagyjából elfogadjuk legalább az alapadatokat: hetven évet kevesen éltek meg, a hatvanasok már idős embernek számítottak, és a mi a fő különbség: nagyon, de nagyon sokan meghaltak sokkal korábban: harmincas, negyvenes, ötvenes éveikben, s ami még ennél is sokkal rosszabb: nyolcból (körülbelül ennyi gyermeket várhatott egy negyvenes éveit megélő férfi, nagyon gyakran nem egy, hanem megözvegyülést követően két-három feleségtől) átlagosan három élte meg a felnőttkort! A múlt korok embere tehát nehéz körülmények között élt és élete sokkal -sokkal törékenyebb, bizonytalanabb volt (bizonyos tekintetben). És nemcsak járványok és egyéb betegségek leselkedtek rá, de rablók, török, tatár, német portyázók, katonafogdosók, kalózok, veszett kutyák, erőszakoskodó földesurak és lázadó parasztok, boszorkányok rémisztő varázslataikkal és mérgeikkel és boszorkányüldözők máglyáikkal. A tudományok fejlődése és győzelme következtében –a kapitalizmus vezérállamaiban persze (erről később még lesz szó)- rend van. Rend van és lét- és vagyonbiztonság. Noha néha ettől eltérő tapasztalataink is vannak, de a múlttal összehasonlítva életünket óvja, védi és irányítja a modern állam: számon tartanak, személyi igazolványunk és számunk van, nem nagyon hurcolhatnak el rabszolgavadászok (legföljebb nagyon perifériális és kevéssé modernizált csoportok tagjait), egészségünket is pátyolgatják, óriási kórházak gyógyítanak bennünket, életünket elkerüli a múlt sok rettegett betegsége, a pestis, kolera, feketehimlő, vagy a TBC, a gyerekhalandóságot töredékére szorította vissza a modern orvostudomány és gyógyszerészet, és hacsak nem vagyunk igazi nácik ennek örülnünk kell. Idős korunkban is számíthatunk némi gondoskodásra, és nem járják az erdőket betyárok sem; de még ha ki is zsebelnének, bankszámlánkhoz akkor sincs hozzáférése Robin Hoodnak, és kárunkat is megtéríti a biztosító. Jézus példázata a gazdag emberről, kinek kincsét megemészti a moly és ellopja a tolvaj is érvényét veszítette már: aki az igazi elitbe tartozik, azt noha kisebb nagyobb veszélyek érhetik, valójában sebezhetetlen. meghalhat bár, de tőkéjét védi a tőzsde, védi az állam, sőt védi az egész világrend. Védi nemcsak az állami bürokrácia, nemcsak az amerikai hadsereg minden katonájával és minden atombombájával, de védi a kínai, sőt bizonyos mértékig még az orosz is, hisz, ha a tőke elveszne megkérdőjeleződne azok tulajdonosainak oroszországi, vagy kínai befektetése is, ki tudja, talán védi még az Iszlám Állam is. Na de, hagyjuk a szupergazdagokat. A mi vagyonunk ugyan messze nincs ekkora biztonságban, könnyen átvándorolhat éppen az ő zsebükbe, de láttuk, még így se panaszkodhatunk az élet és vagyonbiztonság tekintetében. És akkor még nem beszéltünk az földi létet kellemessé tevő apró, vagy nagyobb kiegészítőkről: van autónk, nem kell kutyagolnunk, ha a szomszéd faluban akad dolgunk, sőt még relatíve szegényebb emberek is elrepülhetnek a kanári szigetekre, de legalábbis elvonatozhatunk a Balatonra, okos, vagy oktalan telefonunkkal kapcsolatba léphetünk távol lévő szeretteinkkel vagy üzletfeleinkkel, és még hosszasan lehetne mesélni. a tudomány vívmányait. A tudományos fejlődés pedig, mint azt a Tradíció és Innováció című fejezetben, a III. részben remélhetőleg látni fogjuk, nagymértékben összefügg a kapitalizmussal és a modernizmussal. A következő fejezetben ezeket a fogalmakat szeretném tisztázni.

1.Mi a Harmadik Rend? Minden.
2.Mi volt mind mostanáig a politikai rendben? Semmi.
3.Mit kíván? Hogy lehessen valami!       

                                                            (Sieyѐs abbé)

Amióta kapitalizmus létezik, vagy legalábbis mióta egyeduralkodó lett a gazdaságban -s mint látni fogjuk a filozófiában, természettudományban és mindenütt, azóta keletkeztek mozgalmak, melyek megdöntését, vagy legalábbis megreformálását tűzték ki célul. Ezek együttesen legalább 200 millió ember halálát okozták a XIX., XX., és XXI. században, úgy tűnik hát, hogy a reform dögletesebb magánál a rendszernél is. E blogban azt szeretném megvizsgálni, mi az oka annak, hogy ennek ellenére miért próbálkozik az emberiség egy –legyünk jóhiszeműek- eredendően lelkes és jót akaró része, hogy forradalmat csináljon? Írnék arról, hogy a forradalom miért nem megoldás, mert noha a fönnálló rendszer megdöntése járhat sikerrel, de valójában nem hoz új rendet –totális rendszereket hoz, alternatív kapitalizmus-módozatokat, még inkább totálisakat, mint maga a „kapitalizmus” –melyről szintén szeretném bizonyítani, hogy totális -korlátlan, korlátozatlan rendszer, hiába kárhoztatják aztán a gazdasági liberalizmus szószólói a totális rendszereket, mert maguk is olyat építenek. Megvizsgálnám viszont azokat a mozgalmakat, melyek nem léptek föl forradalmi igénnyel, viszont hiába látták a dolgokat kitűnően, hiába adtak kiváló társadalomjavító ötleteket, olyanokat amiket én is szeretnénk majd beépíteni saját elképzeléseim közé -nem (csak) vadonatúj gondolatokról lesz itt szó, hanem olyanokról, melyeket ezek a reformerek már részben vagy egészben megfogalmaztak- de jellemzően a kutya se törődött velük, vagy ha igen, úgy az uralkodó politikai rendszer vagy valamelyik forradalmi csoportosulás asszimilálta őket –asszimilálta vagy fölvásárolta. Arról is szólnék, hogy mit hibáztak el ők, miért kellett ennek így történnie?

Fő mondanivalóm mégis az volna, hogy hogyan lehet nem forradalmi módon változást elérni, mert azt, hogy a kapitalizmus –minden nem elhanyagolható erénye ellenére- alapvetően nem szép, az isteni és emberi arányoknak nem felel meg, s mint ilyen végső soron apokaliptikus, és az ember méltóságát lerombolja, remélem már az első fejezetek végére látni fogjuk. Úgy vélem a nem forradalmi változás közösségek és új hagyományok teremtése, különös tekintettel a gazdasági közösségekre, magyarul céhekre. A második fejezet ezek felépítéséről szólna, a harmadik pedig a jövőről, technológiáról és emberről.

A módszerről

Módosítanám fentebbi tételmondatomat: nem szeretnék a mindentudó és mondó modernista ideológus szerepében tetszelegni, nem is tudom tehát, hogy mi a biztos megoldás, vagy van-e egyáltalán, csak szeretném közzétenni, megosztani (jobb volna, ha e kifejezést az egyik újabb kapitalista szuperszervezet nem járatta volna le) azokat a megfigyeléseimet és meglátásaimat, kisebb részben ötleteimet, melyek, miközben építészmérnökként folytattam (eredeti értelmében értve) sziszifuszi küzdelmemet a szépért, jóért és értelmesért elmémbe ötlöttek, így többek közt azokat, melyeket az egykori Klauzál utcai építészirodánkban folytatott Műhely során másokkal együtt vetettünk föl. Miközben ennek a blognak a létrehozásán gondolkoztam, arra is rájöttem, jobb, ha suszter marad a kaptafánál, mérnök ne próbáljon meg közgazdásszá ávanzsálni, ahhoz túlságosan és reménytelenül kicsi a közgazdasági tudásom, hogy gondolataim közgazdasági elméletként jelenjenek meg. Vallom viszont azt is, hogy a szabad gondolkodás joga és kötelessége az embernek. Rudolf Steiner -Goethe nyomán- azt a szándékát nyilvánítja ki, hogy a világot művészi megközelítéssel, ne pedig didaktikusan írja le. Én is ezt szeretném tenni és a közgazdaságtani vagy társadalomtudományi jelenségeket nem azok részleteiben, számszerűen, bizonyítva szeretném vizsgálni, hanem alakjukban.

A vizsgálódás tárgyát viszont leszűkítettem: már itt a bevezetőben is említettem, hogy a kapitalizmus vagy a modernitás nem csak gazdasági rendszer, hanem szellemi valóság is. Ezt nem szem elől tévesztve, megpróbálok mégis elsősorban annak szerkezeti, működési, tehát inkább gazdasági, részben politikai vagy ökológiai aspektusaira, illetve azok formatanára koncentrálni, egyszerűen azért, mert egyrészt nem vagyok olyan szellemi látás birtokában, ami a szellemi erők biztos látását ajándékozná nekem, másrészt könnyen valamilyen ideologikus szempontot magamévá téve könnyen részrehajlóvá válhatnék, egyben ezen az alapon meg is osztva az olvasókat. Tehát: nem mondom például, hogy a hagyományos társadalom és gazdálkodás szakrális volt, a kapitalista pedig profán. Egyszerűen azt kutatom, hogy az utóbbi milyen (az előbbihez képest is), és ez alapján mindenki eldöntheti, hogy mit gondoljon a kérdésről. (Azt pedig még kevésbé, hogy a szellemi változás mögött milyen szellemi erők álltak, vagy nem álltak. Vizsgálom tehát, hogy mi volt –lehetett a szabadkőművesség szerepe a kapitalizmus születésében, kik voltak a szervezet tagjai, de egyáltalán nem érintem azt, hogy szertartásaikon mi történt, vagy mi nem). Nem nagyon fogok szellemi vagy filozófiai áramlatokkal sem foglalkozni, mint modern -posztmodern, vagy pláne pozitivizmus, egzisztencializmus, vagy dekonstruktivizmus, már csak azért sem, mert nem filozófiai magasságból, hanem a keze (értelmes) munkája után megélni szándékozó ember -vagyis a harmadik rend-perspektívájából szeretném az egész kérdést vizsgálni. Ezzel együtt természetesen nem kerülhető meg mindig az ilyen jellegű kérdések érintése.

Megközelítésemet az alcímben konzervatívnak neveztem. Tettem ezt annak ellenére, hogy a konzervativizmust is kritikával fogom illetni, illetve, hogy későbbi „hőseimet” – Ruskint, Morrist, Gandhit, Steinert, Beuyst – inkább baloldaliaknak szokták tekinteni. Ráadásul társadalomszemléletem alapja, mint fent említettem, az iparűző polgárság (tehát a Munka), nem pedig a felsőbb osztályok valamelyike (avagy a Tőke), ami esetleg szintén baloldalinak nevezhető. Azért vallom megközelítésem mégis alapvetően konzervatívnak, mert az emberi működés két legerősebb mozgatórugójának (legalábbis e vaskorban) egyrészt az érdeket (ebben megegyezve a neoliberálisokkal), másrészt viszont a hagyományt, szokást -a tanultat, begyakorlottat- tartom, de nem vagyok hajlandó lemondani a magasabb Erkölcs és Érték szem előtt tartásáról sem. Ebből következik az is, hogy nem hiszek semmiféle altruizmuson, önzetlenségen alapuló társadalomban (és nem tartom véletlennek, hogy az ilyenek, pl. a kommunizmus a legvéresebb elnyomáshoz vezettek), ami szinte minden baloldali ideológia jellegzetessége. Érdek alatt viszont szélesebb jelentésmezőt értek, mint a neoliberálisok (a kapitalizmus e szívemnek oly kedves propagandistái): ők alapvetően az anyagi hasznot értik alatta, egyrészt, mint pénz (amiről különben bizonyítani szándékozom, hogy nem is anyagi, hanem szellemi természetű), másrészt mint fogyasztási javak, élvezetek. Én viszont úgy vélem, az ember érdeke a megelégedettség, a szépség felismerése, a közösség megélése, és még sok minden más is, amelyek -elvben- ugyanolyan erős motivációt jelentenek. Egyébként ilyen motiváció lehet a hatalom is, melyről könnyen belátható, hogy nem csak a vagyon megszerzésének eszköze, hisz’ ha így volna, minek törné magát utána egy királyi fivér (kockáztatva a lefejeztetést, vagy bevállalva az orgyilkossá válás kétes érzését), aki értelemszerűen az uralkodóval azonos anyagi nívón élhet? Egyszóval -egy „rendszer” (utálom ezt a szót is) nem lehet altruista, de erősítheti, vagy gyengítheti az emberek jobbik, vagy rosszabbik énjét – a kapitalizmus úgy vélem inkább a rosszabbikat erősíti. Abban is egyetértek a (neo)liberálisokkal, hogy a világban oksági összefüggés van, olyasmi, amit a modern ideológia az evolúcióval, a versennyel, a struggle for life gondolatával fejez ki. Persze a mai liberálisok iszonyodnának (azaz irracionálisan, érzelmileg viszonyulnának) elismerni, hogy kedvenc elvüket Adolf Hitler ugyanolyan logikusan (vagy logikusabban) értelmezte, mint ők. Ez a példa is jól mutatja, hogy az emberiség mozgatórugói, noha többé-kevésbé racionálisak, és én pont nagyon is törekszem, hogy ne légvárakat, hanem logikailag alátámasztott erős bástyákat építsek, összetettebbek annál, hogysem ilyesféle mechanikus módszerrel leírhatók lennének. Mindemellett vállalom a „zöld” vagy „öko” címkét, bár a baloldalibb zöld pártok és mozgalmak dogmatizmusával, messianisztikus és etatista vonásaival természetesen továbbra sem szimpatizálok, de a „zöld gondolat” kisközösségi, lokalista, technoszkeptikus és környezetvédő elveit maximálisan osztom. Szerintem ez a konzervatív ideál. Az amerikai republikánusok szerint viszont a nagytőke, az alvóváros, a demokráciaexport, a gépkocsi, a benzingőz, meg a környezetrombolás letagadása a konzervatív ideál (hogy ez hogy jött ki nekik, én nem tudom…), ezért vagyok kénytelen írásom beállítottságánál a konzervatív mellé esetleg fölvenni a „zöld” jelzőt is.

A blog tulajdonképpen egy összefüggő szöveg, érdemes folyamatában olvasni, de elég sok ismétlés és ide-oda utalás van benne, amely lehetővé teszi, hogy ez ne legyen okvetlenül szükségszerű. Ennek persze az is az oka, hogy tisztában vagyok vele, hogy nem én vagyok a legjobb stílusú író, akit a Föld a hátán hordott, elég (nagyon) nehézkes az okfejtésem, gondolkodásom is lassúdad, lassan is jutottam el az elkezdéshez, mindenesetre mindent megtettem, amit tudtam az olvasmányosság és közérthetőség érdekében. Részben ezért is döntöttem úgy, hogy nem írok hivatkozásokat vagy lábjegyzeteket, elvégre is ez nem egy tudományos értekezés, ráadásul sok idézetet, gondolatot beszélgetésekből, előadásokból, interneten található előadásokból, másodlagos helyekről kölcsönöztem, ami külön nehézkessé tenné azok pontos helymegadását. De ha valaki hiányolja, azért nagyjából tudom, mi honnan van, el tudom mondani.

Ad lectorem

Olvasóimat arra kérem, vegyenek részt a közös gondolkodásban, kommentáljanak, írják meg a hiányzó részeket, vagy javítsanak ki, ahol tárgyi, vagy logikai hibát fedeznek föl, vagy fogalmazzanak kritikát! Nem szeretném, ha hit kérdése maradna, hogy valaki elfogadja-e, amit írtam, vagy elutasítja. Részben ezért határoztam úgy, hogy amennyire lehetséges nem eszmék, hanem gazdasági életünkről való egyszerű gondolatok füzéreként építem föl a blogot. Noha persze vannak eszmei kiindulások, úgy remélem, e gondolatokról érdemes lehet vitatkozni! Trolloktól azt hiszem, nem kell tartanom, bár akkora olvasottságom volna, hogy őket is ide egye a fene! Jó olvasást, gondolkozást kívánok!