„Nem mi jöttünk Európába - Európa LETT általunk!"  Badiny-Jós Ferenc

Miután hosszú hónapok alatt se bírtam még dűlőre jutni a modernitás mítoszának eleve a teljesség igénye nélkül való kibontásával, írok arról, hogy milyen az amikor ez a mítosz megbomlik. Ez annál is indokoltabb, minthogy ez a bomlás érzésem szerint jócskán megkezdődött.

Segítségemre van az, hogy annak a nemzetnek és társadalmi rétegnek a tagja vagyok, amely számára a modernitás, mint dicsőséges út 1920-ban (de legkésőbb 1946-ban) lezárult és legföljebb utálatos és nyomorúságos ösvényként vezetett tovább. Nyomorúságos és megalázó ösvényre tértünk -de ezen kellett járni, ha tetszett, ha nem. A modernitás éppen akkor kapcsolt nagyobb fokozatba.

Ez a helyzet aztán a „dzsentri” sok tagja számára sajátos tudathasadást okozott. Fizikailag haladt a kijelölt ösvényen, de lélekben tagadással és gyűlölettel fordult -nem annyira az út, hanem – a modernista mítosz felé.

Különösen megerősödött ez a jelenség a II. világháború után (főleg amerikai) emigrációba kényszerülők között. Megerősödött, mert ők egy nagyon különös helyzetbe kerültek: hazájuktól és gyökereiktől távol -de a Kapitalista Birodalom menedékében és anyagi jólétében szabad teret engedhettek képzeletüknek.

Mik ennek a jellegzetességei? A modernitás eleve jókora történelemhamisításokon alapszik. Ezeket mára észre sem vesszük.  A „második névadás” nemcsak a jelent, hanem a múltat is átnevezte. Szerencsétlen XVI. Lajost pl. rögvest elnevezték zsarnoknak -azt a királyt, akinek legfőbb bűne az volt, hogy túlságosan is kevéssé volt zsarnok -de ezt ma már senki sem veszi komolyan. A komoly történelemhamisítás a rendszerszintű -rossz modelleken nyugvó- történelemszemlélet. „Az emberiség története az osztályharcok története” -mondá Marx. Korábban már írtam arról, hogy ha az osztályt a rendeknek feleltetjük meg (ahogy azt a baloldali történetírás általában teszi) akkor ez egy kapitális tévedés. Az emberiség története a fajok harcának története -állították a nácik. Téves -természetesen. „Az emberiség története etnikumokat lefedő nemzetállamok harcának története” – hát ez akkora marhaság, hogy ehhez képest az előző kettő is jó! És mégis: filmek és könyvek százai közvetítenek ilyen hamis múltképet. Európában történt a legdurvább hamisítás -különösen Kelet-Közép Európában. Román történelem. Eleve. Amivel nem akarom azt mondani, hogy az oláhoknak ne volna történelmük, ahogy azt kellően nagyképű magyar „dzsentri” körökben mondogatják. Ez ugyanazon a -még a múlt időkből származó- tévedésen alapszik, mint a hamis román történelem, miszerint történelem=ksátrija történelem. Tehát helyesen volna az oláhok (vlahok) története -transzhumálás a Balkánon és a Kárpátokban (Görögországtól és Isztriától Lengyel- és Csehországig!), a transzhumáló juhtartás ősisége és hagyományai stb. Az oláhok (vlahok) egyes csoportjainak -valószínűleg kényszerű- elszakadása a juhtartástól és paraszttá válása. Volna azonkívül Moldva és Havasalföld története, azon belül pedig a román fejedelemségek története -ideértve a kun, fanarióta stb. vezető rétegekét és egyéb etnikumokét (cigányok, örmények, magyarok). Erdély története, mint magyarországi entitásé. Természetesen egy ilyen -valóságot tükröző- történelemben vitéz Mihály pl. semmilyen különösebb csúcspontot nem jelentene. A dákok és a rómaiak daciai tevékenysége leginkább lábjegyzet. Az állandóan ezzel is megalázott székelyek, erdélyi magyarok persze megtanulják otthon, hogy az, amit az iskolában tanítanak nekik: hazugság. Igen ám, de ez vajon mekkora mértékben igaz? Egy nagyváradi barátom nem akarta elhinni nekem, hogy Constantin Brâncuși jelentős szobrász volt. Nem hitte, mivel az iskolában ezt tanították neki. És innentől kezdve nincs megállás. Az iskola a modern tradíció indoktrinációjának talán legfontosabb helyszíne. Ha a szülők intése fontosabb, mint amit az iskolában tanítanak, akkor autonómia jön létre. Ez elvben nagyon örvendetes és ez az autonómia nagymértékben járul hozzá a magyarság megmaradásához. A modernitásnak azonban más -e blogban is bőven bemutatott és részben erőszakos- csatornái is vannak, szó sincs hát róla, hogy pl. a székelyek ősi szokásaik és hagyományaik közepette élnek a modern Romániában. Ez természetesen lehetetlen volna. A hagyomány eltűnésével -és a román modernitás mítoszainak elutasításával- azonban légüres tér jön létre. Mi tölti be a légüres teret? A román, szlovák stb. hamis történelmek (és azok nemzetközi elfogadása) megmutatja a modernitás egy nagy „lehetőségét”: a történelem „piacfüggő” -vagyis vágyvezérelten alakítható. A posztmodernben különösen így van ez, de leginkább így van ez a modernitás periférikus csoportjainál. És a XX.század közepe óta a legperiférikusabb, legpáriább ilyen csoport a szélsőjobboldal. Itt érünk vissza a magyar emigrációhoz. Az emigrációban valamelyest kiengesztelődhettek horthysta konzervatívok és hungaristák. Ez utóbbiak elhagyták erősen szocialisztikus gazdaság- és társadalompolitikai elképzeléseiket (hisz’ egyrészt teljesen reménytelenné vált megvalósításuk másrészt pedig túlságosan emlékeztettek a szocializmusra) viszont nyitottabbá váltak a magyar hagyományok felé. A másik csoport pedig hajlamossá vált a nyilasok alternatív történelemszemléletének elfogadására. Szent István megkérdőjelezhetetlen tekintélye -ezeréves országával együtt- aláhanyatlott és előállt Koppány vezér. A turáni gondolat fanatikus finnugorgyűlöletté (miután a kommunista hivatalosságok a finnugor nyelvelméletet szintén teljesen hamisan a magyar-hun közösség tudatának cáfolatára használták) majd még fanatikusabb MTA gyűlöletté állt. De előálltak a sumér-magyar rokonság hívei, a maja-magyar a magyar-pártus és végül a magyarság szíriuszi származását vallók. Senkit nem zavart, hogy ezek egymásnak ellentmondanak és csak ritkán ment valaki a dolgok mélyére. Ismertem olyanokat, akik folyamatosan álsumér nyelven beszéltek -de a valódi sumér nyelvet és kultúrát nem kívánták megismerni -hisz’ a Bobula Ida féle szófejtések nyilván hitelesebbek a zsidó/szabadkőműves hivatalos tudomány eredményeinél. Bizonyosan nem örültek volna, ha megtudják, hogy Finnországban vannak, akik a finn-sumér rokonságot vallják hasonlóképpen megszállottan.* A zsidókon és szabadkőműveseken természetesen elverték a port. Idővel (és az emigrációból újra hazai talajba plántálva) aztán az egész nyugati és liberális világ célkeresztbe került. Gyanús lett minden, ami tudományos. És mindenki, aki nem követi a radikális élcsapat őrületeit -így a történelmi egyházak, bár Koppány vezér hívei azért kiegyeznek a Jézus pártus herceget valló reformátusokkal és a Máriát, mint ősmagyar Istenanyát tisztelő katolikusokkal.

Könnyű volna szélsőséges őrültek pszichológiai esettanulmányának minősíteni az egészet. Én azonban nem teszem. Egyrészt azért nem, mert a sok hülyeség között érdekes gondolatok is megjelennek, amelyek a hivatalos történettudomány csúsztatásaira valóban rámutatnak. Főleg pedig azért nem, mert egy mély hiány betöltésére lettek kitalálva -ha mégoly ostoba módon is. Szégyent és elutasítást érzek, amikor a milleniumi Magyarország nemzetállamépítő giccseit látom -pedig csak kicsit hamisítják a történelmet- bosszankodom Badiny-Jóson és társain, de némileg meg is értem őket. A valódi hagyományt elvesztették, a modernitásban csak vesztesek lehetnek (s velük mind mi magyarok) s az ürességet bolondériával pótolják. Ez azonban nem jelenti, hogy veszélytelenek.

A magyar „dzsentri” -e valaha oly racionális osztály- összeesküvéselméletekhez menekült, mert a modernitásban nem osztottak neki lapot. A modernitás mindig azzal haladt előre, hogy lapot osztott azoknak, akiknek nem volt. Ez vitte harcba a sans-culotte-okat, ez volt a liberalizmus fölszabadító-emancipáló harcainak mozgatórugója, ezzel hívták harcba a proletárokat a kommunisták és a néptömegeket a fasiszták. Az amerikai álom is erről szól (még eléggé becsületes és békés módon is). A modernitás tönkretette a közösségeket és elemésztette a közösségeken alapuló kultúrát. De cserébe reményt kínált egy jobb életre azoknak, akik a hagyományos társadalmak perifériáin szűkösködtek (és ahová sok esetben a prekapitalizmus vagy maga a kapitalizmus lökte őket). Ez a remény nem volt teljesen materialista – az emberhez méltó élet és a valahová tartozás esélyét jelentette. Az Apparátus egy idő óta azonban csak egyre primitívebben hedonista koncokat lökött a népnek -egy idő óta azt sem. A nyugati középosztály a 2008-as válságban elvesztette privilégiumait -s ami maradt azt elviszi most a Covid. Az elit viszont egyre gazdagabb és egyre veszettebb. A tudományon alapuló racionális döntéshozatal ideája egyre inkább egy sci-fi disztópiára kezd változni a kezükön. Más kérdés, hogy szerintem gyökereit tekintve mindig is az volt. De ezt ilyen egyértelműen még talán az élcsapat tagjai sem látták, nemhogy a nép. Eközben egyre nyilvánvalóbb a kapitalizmus tarthatatlansága, a Természet elkezdett bosszút állni kínzóin és kizsákmányolóin. És -főleg- egyre inkább lesz szorongató érzés a kultúravesztés, a tömegben magányos gyámoltalan -gyökereitől megfosztott- kiszolgáltatott alattvaló nyomasztó bizonytalansága. „Ein Volk, ein Reich, ein Führer (egy nép, egy birodalom, egy vezér)” -ígérte Hitler – „semmid sem lesz és boldog leszel!” -ígéri Klaus Schwab. Tudjuk mi lett belőle, mégis azt kell mondanom, hogy a hitleri ígéret még mindig jobban hangzik… És nem művelhetjük már kertjeinket sem, mert helyükön ipari szántó húzódik, ami természetesen nincs tulajdonunkban. Egyáltalán: az értelmes munka és a társadalmi megbecsülés lehetősége veszett oda. Pedig szerintem ez az ember két legfontosabb motivációja, nem pedig mondjuk a verseny vagy a fogyasztás. A fogyasztás addig volt igazán vonzó, amíg valaki azt mondhatta: nekem van tévém, én jómódú és modern ember vagyok (vagyis dícséretet érdemlek az „uralkodótól”, hiszen követem a központilag helyesnek tartott irányt és nem süppedek bele saját közösségem hagyományába), vagyok valaki. Ennek a jelenségnek a legjellemzőbb tünete az alapjövedelem gondolata. Ami lényegében ez: a haladáshoz most már semmi szükség nincs rád, proli, a munka, amit a te képességeiddel el tudsz végezni nem ér semmit, de azért fogyasztóként még jól jössz, meg aztán mi tényleg annyira jó emberek vagyunk, segítünk a rühes kiskutyának, a migránsnak, sőt még rajtad is -noha nem érdemled- megesik a szívünk. Nesze egy kis baksis! Ha valami elviselhetetlen -hát ez. Az értéktelenség érzése.

Nem csoda hát, ha most globálisan lejátszódik az, ami lejátszódott a magyarsággal. Az emberek nem hisznek már abban, hogy a haladás egy boldogabb jövőt hoz el nekik -és nem hisznek már a modernista -a tudományos- világmagyarázatban vagy világmagyarázatokban sem. Ez aztán nem elsősorban értelmes alternatívák megjelenésében jelentkezik, hanem általános bizalmatlanságban és mindenféle őrült gondolatban -főleg őrült tagadásban. Nem is lehet másban, hisz’ nincs már polgárság, akik az információk birtokában volnának. Mindenki szem a láncban, a lánc végei pedig ott vannak, ahol a tőke gyűlik és nem fogy. Kálvin János egykor azt mondta, hogy ha egy uralkodó zsarnokká válik, akkor a közössége vezetői közös döntéssel eltávolíthatják őt vagy ellenállhatnak neki. De mi van, ha nincs közösség és annak végkép nincsenek vezetői? Még csak zsarnok sincs, aki egyértelműen elnyomna vagy akinek ellen lehetne állni. Csak egy személytelen Apparátus…

Hát ellenállnak. QAnon. Brexit (Eu-tagadás). Trump. Iszlám állam. Vírustagadás. Oltástagadás. Karanténtagadás. „Csipet ültettek beléd. Az oltással mérgeznek. Nincs is vírus. A vírussal ők (kik?) akarnak kiirtani minket”. Igen, tudjuk, hogy az élelmiszeriparral összeforrt (!) gyógyszeripar micsoda iszonyú hatalom. Tudjuk, hogy a második éve tartó járvány kinek hozott mennyi pénzt. Tudunk az 5G-ről, a Nagy Újraindításról. Azt is sejthetjük, hogy Kína gyors lezárással és néhány hét karanténnal az egészet el lehetett volna kerülni! De nem zártak le -nem, mivel népszerűtlen lett volna. Vagy pedig valakik nem akarták. Mindkettő lehetséges. Az állam talán legfontosabb oka a létezésre pont az, hogy vészhelyzet esetén cselekszik: korlátoz és mozgósít. A posztmodern állam korlátoz és mozgósít -minden percben, hisz’ a pillanatot akarja uralni, de nem mozgósít és nem korlátoz akkor amikor szükség volna rá. Persze ha megteszi legjobban a (vírus)tagadók hőzöngtek volna. Akiket a hitetlenség mellett a kapitalizmus fogyasztói kényelmessége jellemez leginkább. Ha az első lezárások sikere után a pont akkor újrainduló vírusnak nem dobják oda az iskolákat akkor lehet, hogy közöttünk lenne még Szőcs Géza, Dinnyés József és még sok tízezer honfitársunk. És így tovább.

A kultúrától megfosztott -és még uraitól is látványosan megvetett, elhagyott és megalázott**- tömeg világszerte elkezdte tagadni a tudományt és a rációt. Most világszerte történik az, ami a magyar „dzsentrivel” száz esztendeje és azután történt. Valóban recseg és ropog a Felvilágosodás fölépítménye, mítosza és tradíciói. Mielőtt megörülnénk ennek szomorúan meg kell állapítanom, hogy ez ugyan jele annak, hogy kezd elfüstölni az Apparátus de egyrészt ne felejtsük annak hihetetlen alkalmazkodó- és átépülőképességét, másrészt pedig az, hogy valami válság- vagy akár bomlástüneteket produkál nem jelenti automatikusan azt, hogy az „új világ” már szépen alakul. Mad Max egyelőre valószínűbb. Vagy bármilyen kellemetlen disztópia. A bomlásgázok nem jószagúak és igazából önmagukban semmi értékeset nem jeleznek. Sőt.

A végére azonban hagytam egy pozitív példát. Szintén a magyar „dzsentrihez” térek vissza. A ’60-as évek második felétől kezdve az amúgy is frusztrált és az aczéli kompromisszumból is nagyrészt kihagyott „dzsentri” fiataljai visszanyúlhattak oda ahová az Amerikába, Nyugatra, a kezdődő globalizációba, vagy ahogy Faludy írta „az irgalmatlan mindenségbe, hol a semmi vize zubog a híd alatt és korlát nincs sehol sem” szakadt osztályostársaiknak nem volt módja: a földhöz, a gyökerekhez, a népi hagyományhoz, az őshagyományhoz (ami azért nem volt előzmény nélkül való). Sebő, Halmos, ifj. Csoóri, Sebestyén Márta, a Muzsikás, Szörényi Levente, vagy Jankovics Marcell, Csete György, Makovecz Imre és társaik gyökértelen délibábok helyett egy valódi alternatív és érvényes kultúrát kezdtek építeni. Mondjuk modernitás alternatívák (posztmodern, hippi mozgalom, horribile dictu maoizmus) keresése helyett, mint másutt és más csoportoknál történt. Térjünk ki egy kicsit Makoveczre. Tudnivaló, hogy származásánál fogva Makovecz egyáltalán nem volt dzsentri. Mégcsak „dzsentri” sem. Vallásos és (egy alagsori lakásban történt) budai neveltetése egy kicsit közelíthette hozzájuk és távoltartotta a szélsőbaltól. De ő maga nem kívánt „dzsentrivé” válni és korai művészi ismeretségei, barátságai talán inkább a „zsidók” felé vitték. Mégis: az alternatív és mély gyökereken alapuló kultúra részévé válása szinte lökte a „dzsentri” felé.*** Pedig sose a partikulárisan magyart kereste vagy akarta (ellentétben „fajtiszta” úri középosztálybeli származású társai jelentős részével), hanem csak a valódit, szellemit, egyetemeset. Mégis a magyar „jobboldal” ikonja lett. Egyszerűen ez az osztály volt az, amelyet modernitás-idegensége az új kultúra hordozására képessé tett. Ez a lendület mára valamelyest megtört, az Apparátus kissé megszelídítette és az, hogy a „dzsentri” gazdasági alapok híján lévén ez a mozgalom is szinte teljesen szellemi mozgalom volt és nagyrészt maradt -ami kezdetben nagyon is a javára vált- újra és újra érdekes szubkultúra szintjére süllyesztette, elvette az erejét. Mégis: rést ütött a modernista ideológia falán és megmutatta, hogy igenis újrateremthető a kultúra. És legalább megtanultuk, hogy a szellemi mellett a gazdasági alapokat is meg kell teremteni hozzá. Ez a céh.

*pedig az eurázsiai nyelvek története a hivatalos nyelvészek bátrabbjai által is elismerten csodálatosan ellentmondásos – az ellentmondás feloldására igenis léteznek a sumért az uráli, altáji (illetve most éppen külön kezelten török, mongol, tunguz stb.) és akár a dravida nyelvekkel rokonító tudományos elméletek. Persze nem délibábos szófejtésen alapulóan.

**Putyin, Trump vagy Orbán sikere ebben áll -ők a tömeg (ahogy korábban írtam: a „parasztlázadás”) élére álltak és kiszolgálják annak aljasságát, míg a progresszív elit még aljasabb módon eldobja és megalázza a „fehér” tömegeket: szinte kéjjel beszél róluk kis túlzással büdös parasztként.

***Ezt sok esetben úgy kell érteni hogy a hivatalos kultúrpolitika és műkritika -vagy Csetéék esetében az építészet modernista/kommunista ura, Major Máté- helyezte a "népi" kultúra olykor üldözött,  legtöbbször tűrt,  de gyakran lekezelt kategóriájába