Napjainkra elveszett a magyar vidék. Először jött Rákosi, megroppantották a faluközösségéket, itt a térségben volt olyan falu, ahol a lakosságnak több mint felét a Hortobágyra deportálták, a szellemi elitet pusztították el. Utána jött a kádári téeszesítés, s akit korábban nem pusztítottak el, attól elvettek mindent, majd jött a rendszerváltás, kivágták a fákat, tönkrement az állattartás. Ugyanakkor Európa mocskát esszük. A pusztítást támogatták, porig rombolták a kultúrát. Megjegyzem, ez a pusztítás napjainkban is tart, de már nincs sokat pusztítani. Az utolsó ilyen jogszabálytervezet, hogy a két tized hektárnál nagyobb gyümölcsöst be kell jelenteni. Uniós projektekkel nem lehet kultúrát építeni, csak szabadsággal.      Kovács Gyula

Úgy határoztam, írok egy kis összefoglalót az eddigiekről, mert több beszélgetés után úgy látom nem sikerült egyértelműen megfogalmaznom, mit is értek az egyes általam használt fogalmak alatt.

A legfontosabb állításom, hogy a kapitalizmus nem (pusztán) spontán folyamatok, fejlődés eredményeként jött létre, hanem a felvilágosodás során meghatározott eszmények alapján hatalmi úton létrehozott keretrendszer segítségével (Nagy Dániel barátom alapos hozzászólása alapján mondom, lehet, hogy eszmények helyett helyesebb pénzügyi kényszert mondani, illetve, a kettő valószínűleg kéz a kézben járt) . Ezt a történészek általában polgári -, vagy kapitalista átalakulásnak szokták nevezni, és az utóbbi elnevezéssel én is egyetértek, csak átalakulás helyett az átalakítás kifejezést használnám. Mégsem ezt használtam, mert úgy vélem kifejezőbb ez: „második névadás”. Ezalatt azt értem, hogy a felvilágosodás jelentős részben arról szólt, hogy az ember teljes (szellemi, társadalmi, fizikai stb.) környezetének új meghatározást adtak. A meghatározás az eddigi (Európát tekintve népi-„barbár” ősiségű/klasszikus görög-római/keresztyén gyökerű hagyományok meghatározta organikus káoszosságú, a szokásjog által helyzetről-helyzetre adaptált, részben babonás /jobb esetben mágikus/, részben vallásos, részben racionális) értelmezések helyett egységesen a „józan észen” és (legalábbis elvileg) a mechanikus materializmus elvein alapuló új tudományos értelmezést adott. Tudományos alatt az ugyanezen elvek alapján létrejövő új természet- és társadalomtudomány által meghatározott értendő. Röviden kitértem arra is, hogy az új elvek nem kis mértékben tartalmaztak (nem kis részben utopisztikus, eredetileg a Mennyek Országára alkalmazott) keresztyén alapvetéseket, létrehozóik szándéka ellenére, a teljes racionalitás (attól az apróságtól most eltekintve, hogy a mechanikus materializmus már elég régen meghaladottá vált a tudományban) már itt megbicsakolván -sajnos vagy hál’Istennek. Az új értelmezési keretet azután a felvilágosodás erőinek hatalomra jutása után törvényerőre emelték. Magyarul mindennek új nevet adtak. Az új értelmezési keretre azért is volt szükség, mert ez előfeltétele volt, hogy egy olyan új szisztéma jöhessen létre, ahol a tudomány eredményei alapján az egész emberi (nemzeti) társadalom, sőt az egész Föld (vagyis a természeti erőforrások is) egy nagy, egységes, racionális rendszerben dolgozik a nagyobb hatékonyság és a fejlődés érdekében. Ezt a szisztémát Hamvas Béla nyomán Apparátusnak nevezem. Az Apparátus alapvető jellemzője, hogy folyamatosan növekszik (olyan, mint a kis gömböc), mert alapelve a hatékonyság, és mindig lecseréli azt, ami gyengébb, kevésbé hatékony egy hatékonyabbra. Ez a folyamat a modernizáció. Az Apparátus rendszerét hívom én kapitalizmusnak. Jelen pillanatban már szinte az egész Föld az Apparátus része. Én is, Magyarországon szinte mindenki. Nem része a vadász-gyűjtögető busman, de ha a földjén mondjuk gyémántot találnak (az Apparátus részét alkotó geológusok), akkor nemsokára a földje okvetlenül, de valószínűleg szükségszerűen ő maga is hamarosan az lesz. Félreértések elkerülés végett: az Apparátus nem azonos a világkereskedelemmel vagy a világméretű munkamegosztással (bár jelen helyzetben azt biztos legalább 99,999%-ban magába kebelezi). Mondjuk, hogy a példa kedvéért Bhután még nem része az Apparátusnak (tudomásom szerint a himalájai ország uralkodójának vannak ilyen vágyai, amelyek valószínűleg nem egészen felelnek meg a valóságnak, de az is valószínű, hogy a bhutáni társadalom csak részben van egyelőre megemésztve -írtam újabb és újabb emésztési folyamatokról, amikor egy hely, nép stb. az eddiginél alaposabban modernizálódik, ilyen radikális periódus volt pl. az I. világháború). Na most, elképzelhető, hogy noha Bhutánban nem vásárolhatok földet, nem foglalkoztathatok bhutánit, sőt a bhutániak még a pénzemet (dollár) se fogadják el, ennek ellenére én vehetek mondjuk bhutáni szőttest, mondjuk almáért. Ha ezzel én nem alakítom át a bhutáni társadalmat, az élet ottani körülményeit, nem kényszerítem őket a szabályrendszer átalakítására, akkor nem tettem Bhutánt az Apparátus részévé. Persze szubjektív megállapítás, de szerintem a világméretű kereskedelem és differenciálódás jó dolog (lehetne), ha arról szól(na), hogy a máshol nem megtermelhető javak eljussanak máshová, illetve, hogy ha valahol arra a vidékre -annak kultúrájából, adottságaiból stb. adódóan- jellemző specifikálódott ipar vagy mezőgazdaság, tudás van, akkor ennek értékei sok helyre eljussanak. Ha a globalizáció erről szólna, támogatnám. A helyzet azonban az, hogy egyáltalán nem erről szól, sokkal inkább arról, hogy ezek a jellegzetességek, értékek eltűnnek, a tudás elvész és az egész átalakul az Apparátus szürke (vagy tulitarkára festett) egyformaságára. Ez sem véletlen: az Apparátusnak útjában vannak a helyi jellegzetességek, főleg pedig a helyi szokások, szabályok, keretek, a társadalmi önvédelem. A második névadás, mint láttuk, nagyrészt ezeket tüntette el, egyben nagyrészt be is tiltva az ilyesmit – fejlettebb országokban állami szabályzókkal részben pótolva, részben még alaposabban a gépesített szisztéma részéve téve ezek társadalmát, a fejletleneket pedig teljesen kiszolgáltatva.

Kapitalizmusban tehát tilos az önvédelem. Mit értek ezalatt? Természetesen korábban is létezett küzdelem az emberi csoportok között, fegyveres, de gazdasági is. Nemegyszer öldöklő, a szó szoros érdekében. Azonban ebben a küzdelemben képletesen (és persze valóságosan is) mindenféle várak, falak, mezsgyék, sziklahasadékok bonyolították azt a képletet, hogy az erősebb győz. A „polgári egyenlőség” tulajdonképpen azt jelenti, hogy mindenkinek szabad mezőn kell csatáznia, mert ez így igazságos (és/vagy hatékony). Az elmúlt részekben arról írtam, hogy ez nemcsak óriási mértékben az erősebbnek (én alapvetően ezt az erőt nevezem Tőkének) kedvez, de ráadásul nem is valósul meg igazán, az erősebb szereplők jellemzően óriási privilégiumokat élveznek, a „második névadás” (esetünkben jellemzően a mainstream közgazdaságtan) által létrehozott fogalmi környezet (kereslet-kínálat egyensúlya, szabadpiac, szabadverseny, esélyegyenlőség stb.)  a valós folyamatokat inkább elfedi, mintsem megértésüket segíti. Itt tartok most.

A következőkben arról szeretnék írni, hogy mik a Tőke (eredeti) létrejöttének körülményei és ezek vajon természetesek és szükségesek-e, illetve milyen szellemi környezetben jött létre, majd milyet hozott létre a Tőke? Milyen következményei vannak ennek és milyen az a társadalom az, amelyik így létrejött? Végül pedig, hogy mindez miért rossz az emberi nemnek?