A mi pedig a “középosztály létesítését” illeti: én ismerem az Amerikai Egyesült-Államokat. Ott van szabadság, van törvénytisztelet, hazafiság, pénz, ipar, kereskedés, tudomány, jólét, - a henyélés szégyen, munka és becsület egyértelmü. De én e szót “középosztály” ott soha még csak említeni sem hallottam. A munka tiszteletben áll s nem gát, hanem lépcső a legmagasabb méltóságokra. Johnson elnök szabó-mesterember volt, a nagy Lincoln mint favágó kezdte pályáját; Franklin, aki “eripuit coelo fulmen sceptrumque tyrannis” könyvnyomtató volt. Az én tisztelt és kedves barátom, Wilson alelnök (a Senatus elnöke), mesterségére csizmadia, - de a középosztálynak ott hirét sem hallottam. Az embernek mint az emberiség tagjának keble büszkén kitágul, - bár mint magyarnak görcsösen összeszorul, - ha meggondolja, hogy egyetlen egy városban, mely annyira fiatal, hogy még nem volt, mikor én már férfikorom delén tul voltam (Chicagot értem), azon iparos elemek, a melyeket az aristocratiai kevélység “középosztálylyá” degradál, több értéket produkálnak évenként, mint a mennyit egész Magyarország földművelete előállítani képes; de azt is tudom, hogyha valaki ezen csodatevő elemeket, a nemzet diszét, büszkeségét, a nemzetek hátgerinczét igy szólítaná: “Ti középosztály!” a sértett önérzet indignatiójával utasítanák vissza e degradatiót. Mert hát, a ki középosztályt mond, az felső osztályt, alsó osztályt is mond, valakit maga alá teszen, valakit maga fölébe helyez. Kasztot mond, kaszt maga is, a juliusi Monarchia “Bourgeoisie”-ja, a legitimista monarchia aristokratiának substituálva. Nem democraticus eszme. Soyons Citoyens!

Kossuth Lajos levele Herman Ottóhoz (1875)

 Látjuk tehát, hogy ilyen vagy olyan módon a régi korok legtöbb privilegizált osztálya megtalálható a kapitalizmusban is, egyrészt mert ezek létrejötte természetes folyamat, másrészt mert nem az. Gondolok itt a nemrég röviden említett lélektani okokra, de azokra a dolgokra is, amiket az angol társadalom átalakulásánál láthattunk. Nemsokára még pontosítom ezt de most nézzük az új rend „vezető” rétegét, azt, akiről a „polgári társadalmat” elnevezték, a polgárt. Tudnivaló, hogy a „polgár” nem egy valós társadalmi osztály, hanem egy eszme megnevezése, a Felvilágosodás hőse, az Állam polgára (nem pedig egy városé). Noha maga az idea nem kis mértékben Rousseautól származott, aki magát nem kis büszkeséggel citoyen de Genѐvenek (genfi polgárnak) nevezte és ezáltal a hagyományos városi polgárság ethoszát, és eszméjét kivánta kiterjeszteni az emberiségre. Nem véletlen, hogy a vonatkozó angol (citizen) és részben a francia szó is ma már csak állampolgárt jelöl, és nem egy város iparosát vagy kereskedőjét, vagy egyáltalán lakóját -ez is a második névadás jellegzetessége, az hogy ma már nincsenek városi citoyenek A Felvilágosodás a polgári forradalom, a polgári tulajdon, a polgári jogok, a polgári átalakulás nevében tört lándzsát a második névadás szintjén. De mi történt a valóság szintjén? Lássuk hát a Nagy francia forradalmat, minden polgári forradalom anyját! Végignéztem a forradalom nagyon sok vezetőjének életrajzát, és az a (nem) meglepő tény tárult elém, hogy iparűző, kereskedő polgár, vagy ilyenek leszármazottja legföljebb elvétve akadt közöttük, a legtöbben nemesi származásúak voltak. Ami természetes. Szinte minden forradalmi megmozdulást, harcos társadalmi elégedetlenségi mozgalmat nemesek (jellemzően deklasszált nemesek) vezettek a világon. A társadalom dolgai iránti érdeklődés, az állam, a hatalom természetéről való gondolkodás, a „jó kormányzás” megvalósításának vágya ugyanis az ő világuk. Valószínűleg én se írnám ezt a blogot, ha nem volnék gyökerét vesztett kisnemes. Az egyáltalán nem mond ennek ellent, hogy a székely lófők és polgári-értelmiségi életet élő magyar (és kisrészt porosz) kisnemesek mellett őseim közt főleg magyar,de emellett német és cseh polgárok -iparosok és kereskedők- voltak legtöbben(vagyis a saját családom a cáfolata annak a tévhitnek, hogy magyar nemzetiségű polgárság nem volt -nemsokára pedig magam is meg fogom ismételni ezt a részleteiben téves állítást, mert -kérem ne felejtse senki- szükségszerűen erős leegyszerűsítésekkel dolgozom, hogy kezelhető munkamodellekhez jussak), így, talán miattuk, de főleg szakmám és az ahhoz társuló szakmák szeretete miatt szívem a polgárságé, a munkáé (sajnos mindeközben nem nagyon rendelkezem azokkal a polgári erényekkel, melyekről majd később szólok). Szóval: Robespierre, Saint-Just, Napóleon stb. nemesek voltak, és noha ritkán találunk köztük még a hagyományos harcos noblesse d’épée-hez tartozókat is, többségük a noblesse de robe-hoz, a talár nemességéhez tartozó bürokrata-értelmiségi hátterű volt (esetleg csak simán bürokrata-értelmiségi, nemesség nélkül). Természetesen többségükben szabadkőművesek és értelemszerűen a Felvilágosodás hívei. Hogy a Francia polgári Forradalomhoz a polgárságnál több köze van a noblesse de robe-nak azt saját felfedezésemnek tartottam, kicsit talán még meredeknek is (azok után, hogy hányszor hallottam,  középiskolai történelemórán, de még Szerb Antalnál is, hogy a magyar polgárosodás azért csökevényes, mert itt a  köznemesség vitte azt a szerepet, amit Franciaországban a valódi polgárság, hm)-így aztán kellemes meglepetésként ért, hogy a minap Mencius Moldbugnál azt az állítást találtam, hogy a mai amerikai „bráhminok” szellemi vonala közvetlenül vezethető vissza a talár egykori nemességéhez. Talán az ehhez a réteghez tartozásuk miatt tekintjük a Forradalom vezetőit polgároknak, de hivatalosan nemesek voltak, senkit ne tévesszen meg, hogy a harmadik rend képviselőjének választatták magukat. A „polgári” (azaz tőkés) átalakulás ugyanis valóban létrehozott egy polgárinak nevezett és többé-kevésbé valóban annak nevezhető réteget, a burzsoáziát. A szó franciául tényleg, a citoyen mellett úgyszintén polgárt jelent. Marx- tévesen, és nyomában oly sokan- ezt (az általa nagypolgárságnak is nevezett) réteget a kapitalizmus vezető osztályának tartotta, amely a „polgári társadalomban” a termelőeszközöket tulajdonolja és kizsákmányolja a proletariátust. Azt, hogy ez tévedés volt onnan látjuk biztosan, hogy a burzsoázia mára többé-kevésbé megszűnt, vagy legalábbis nagymértékben átalakult. Az Apparátust, ahogy azt már számtalanszor elmondtam nem a vezető réteg irányítja, nem a zsidók, nem a szabadkőművesek, végkép nem a burzsoázia, mégcsak nem is a pénzemberek, vagy akár a nagyvállalatok (esetleg azok menedzsmentje) -mindezek esetleges fontos szerepe dacára- hanem a mechanon. Ahogy megszűnőben a klasszikus proletariátus is. A burzsoázia megszűnését, átalakítását, a „Nemzetközi közösség” előretörését már érintettem az előző fejezetben, de nemsokára vissza fogok rá térni, s megnézzük majd azt is mi lett, lesz a proletariátus sorsa. Mindazonáltal a burzsoáziának francia jelentése dacára sokkal több köze van a fent említett bürokrata osztályhoz (a noblesse de robe-hoz), mint a hagyományos városi kézműves-kereskedő polgársághoz. A burzsoá (a szent eszmének nem kellőképpen megfelelt gyakorlati kapitalista) sok gondolkodó, főleg baloldali liberálisok (így Kossuth Lajos) szemében szemben áll a citoyennel, amely a latin civitasból képzett francia cité szónak a származéka. Latin párja a civis, magyarul cívis. Sajátos magyar szófejlődés, hogy a citoyen-citizennel azonos gyökű cívis a XIX. század során majdnem bugris jelentést vett föl. Jól mutatja ez azt, hogy valójában a polgár, a citoyen csak, mint fogalom élt tovább és a valós cívisek, akik a városnak, a szabad királyi városnak a polgárai voltak és annak egykor vezető rétegét alkották egyre lejjebb süllyedtek és és a szó egyre inkább egyfajta paternalista, lesajnált, parasztpolgár jelentésű népies ízű kifejezéssé változott. Érdekes (és ellentmondásoktól nem mentes) XX. sz-i változás, hogy Debrecen városa elkezdett büszke lenni erre a jelzőre. A cívis szóval süllyedt, hanyatlott az egykori tanácsbeli polgár, előbb ódivatú figurává, majd slemil kis „kecskévé” (ahogy a szabókat gúnyolták) vagy Csoszogivá, ahogy József Attila szép meséjében nevezik az öreg susztert. A fent használt értelemben viszont burzsoá, azaz „polgár” a magyar dzsentri is. Természetesen kulturálisan van némi jelentősége annak, hogy a magyar „polgár” rendszerint vagy nemesi vagy zsidó származású, tehát kevésbé vannak hagyományos polgári erényei, mint mondjuk a német középosztálynak, illetve itt is a német származású polgárság az, amely ezeket a leginkább hordozza, de ők meg, mint látni fogjuk a dzsentrihez asszimilálódván tőlük idegen dzsentriallűröket vettek föl (ami dzsentrinél esetleg bájos, de svábnál biztos, hogy nagyon kellemetlen). Így vagy úgy, de a burzsoázia még létre tudott hozni egyfajta „polgári” kultúrát, mégha ellentmondásosat is, mely kezdettől fogva művészek és forradalmárok kritikájának kereszttüzében állt, de erős humanisztikus elemeket is hordozott (gondoljunk Thomas Mannra vagy Máraira).

Még egy kicsit etimologizálgatnék. A civisből származik a civilizáció és a civil szavunk is. Nagyon meglepődtem, mikor nemrég kiderítettem, hogy a civilizáció legrégibb használata a XVI. századból való, és tulajdonképpen a Felvilágosodással lett általános használatú ez is. Eredetileg nem kultúrát, vagy magaskultúrát értettek alatta, többes számú használata csak a XX. században terjedt el (történészek, régészek útján), hanem az erkölcsök valamiféle általános javulását, kifinomodást, a barbárság elhagyását, esetleg a természeti élet elhagyását (és ebben az értelemben nem mindig használták pozitív értelműként). Azt gondolom, hogy a Felvilágosodás eredeti célja a civilizáció, pontosabban (mivel az eredeti szó már más jelentésű a magyarban -de az angolban is) a civilizálódás (amely jobban őrzi az eredeti jelentést) lett volna. Az Apparátus hivatása a világ civilizálása volt. Egy rendszer, ahol mindenki polgár, mindenki civil (lásd Siѐyes abbé pamfletjét, amiről már írtam). Csakhogy: valami porszem kerülhetett a gépezetbe, mert sajnos az Apparátus, életünk jelenlegi kerete az, ahol az emberek a legkevésbé civilek. Ekler Dezső hadtáp, hadi, logisztikai társadalomként, birodalomként írja le, és kifejezetten a rendszerhez nem tartozást illeti a civil szóval (pl. civil építészet: a hadtáp társadalmon kívüli, nem hadtáp építészet -a civil szinte fosztóképző). Mivel ebben maradéktalanul egyetértek Eklerrel, úgy látom, hogy itt érhető tetten a legjobban, hogy hogyan siklott félre a Felvilágosodás. Civil világot akart létrehozni, ahol a független, öntudatos polgárok szabad versengése mozdítja elő az állam, avagy az emberiség javát, ahelyett, hogy privilegizált (adott esetben fegyveres) csoportok élősködnének a társadalmon. Ehelyett olyan világot alkotott, ahol szinte senki sem független, mert függ az államtól vagy a Tőkétől, mindenki szem a láncban, fogaskerék a gépezetben. Még egy aspektusa van ennek: a „Nemzetközi Közösség” szóhasználatában is azt jelenti a civil, hogy valaki, aki nem függ az Államtól. Eddig egyet is értünk. Másrészt viszont úgy gondolják, hogy a civil az, aki az ő katonájuk, az ő harcosuk. Ebben természetesen nem értünk egyet. Sajnos „civilszervezet” kezd olyan szervezetet jelenteni, ami a „Nemzetközi Közösség” (IMF, Soros, Clinton Foundation, egyes amerikai állami szervek, titkosszolgálatok stb. stb.) zsoldjában áll. Ez katasztrofális a valódi civil szervezetekre nézve, és így a maradék civil/polgári társadalomra, mert pont az ilyen szervezetek azok, amik az emberi közösségképzés, az emberi, társadalmi akaratnyilvánítás, a személyes függetlenség, az autonómia utolsó mentsvárai.