Első rész Mi a baj a kapitalizmussal?

I/E-2 Zsákmányolás és Hálaadás

Valamint többnyire minden emberi szépnek és jónak, ugy a népszorgalomnak is, egyik fő ösztöne és rugója a becsület érzés. Ez teszi a vitéz előtt a halált könynyüvé, az izzadó munkás előtt a nehéz dolgot játékká, s ez teszi, hogy az, minden nagy terhei mellett is, nem elígszik meg a szükségessel, hanem szünet nélkül többre törekedik.

Berzsenyi Dániel A magyarországi mezei szorgalom némelly akadályairól

Van egy folyamat, mely mindig is jelen volt az emberiség életében, csak a társadalmak általában igyekeztek gátat szabni neki. Nevezzük zsákmányolásnak. Ez a jellemzően erőszakos, vagy csaláson alapuló haszonszerzés. Mindenütt megjelent ez, ahol a körülmények lehetővé tették. A hagyományos közösségek szabályai, tabui, hagyományai jelentős részben arról szóltak, hogy -főleg közösségen belül- ezt megakadályozzák. A házasság intézménye pl. jelentős részben arról szól -ide is vonatkozik, hogy nem szellemi, hanem gazdasági értekezést írok- hogy egy férfi ne tehessen magáévá egy nőt, anélkül, hogy róla és gyermekeiről gondoskodnék. Amint azt a szabin nők elrablásáról szóló római monda is mutatja, csoporton kívül ez már egyáltalán nem volt tiltott. Nem célja ez értekezésnek, hogy a hagyományos társadalmakat erkölcsi védelmébe vegye. Kegyetlenül öldökölték egymást, a harcos csoportok igyekeztek dominanciájukat mások kárára kiterjeszteni, de, mint a történetből látható, ez részben az emberek nehéz helyzetén való javítás vágya vezette, és nem biztos, hogy ma, amikor a fizikai erőszak szigorúan tilos és kard helyett az ügyvédek nyelve szerepel sokkal igazságosabb vagy pláne becsületesebb világ jön létre.

Az imént és korábban többször is hangsúlyoztam, hogy a blog gazdasági -harmadik-rendi szemszögű. Ezzel nem akarom azonban azt mondani, hogy elégséges a dolgok ilyetén vizsgálata. Egyszerűen csak rendet szeretnék vágni a zavarosban és a látószög csökkentésével azt remélem, hogy nem markolok sokat, tehát sikerül fogni is valamit. E szűkített látószöget eddig főleg a szellemtörténeti aspektusok -nem elhagyásánál, de- ritkításánál hangsúlyoztam, de itt meg kell jegyezzem, hogy nem beszéltünk még a hatalom és az erőszak természetéről. Nagyon röviden teszek egy kitekintést: sajnos az erőszak a megromlott világban vagy vaskorban, Káli-júgában, nevezzük akárhogy, akár evolúció irányította világnak, nem elkerülhető. Az arminiánus Hugo Grotius, aki pedig a nemzetközi jogról írt művével részben előkészítette a vesztfáliai -modernitást megelőző világ megteremtését hosszan fejtegeti antik szerzők citálásával, hogy a közösségnek kötelessége igazságos jussának fegyveres megvédése, az igazságtalanság és jogtalanság megfékezésére! Igaz ugyanakkor, hogy a hagyományos uralkodó, fegyveres osztályok működése sokszor a mai maffiákéra emlékeztetett, zsarolás, erőszak, bosszú, rablás kísérik a ksátrija világ történelmét. A harcosnak persze az eszme szerint az igazságot kellett volna szolgálnia és a hősies életet kiteljesíteni. De a hatalommal a legkönnyebb visszaélni. A modernista átalakulás pont azt célozta meg, hogy ne a nemesség kezében legyen a hatalom, hanem az egész társadalom (az eszmei polgárság) gyakorolja azt intézményein és intézményesített erőszakszervezetein keresztül. Erről szól Sieyes abbé bevezetőm mottóját adó kiáltványa is. A -mint láttuk keresztyén millenarista alapokon nyugvó- aufklärista vélemény szerint megteremthető a paradicsomi állapot, amelyben nincs többé erőszak. Különböző okok miatt ők erőszak alatt szinte kizárólag a fizikai erőszakot értették. Ez a mai alapvetés. Tehát nem erőszak, ha valakit pl. a felesége nyelvével megaláz, sérteget, erőfölényével visszaélve rabszolgamunkára hajt, de ha ő föllázadva megüti az asszonyt, az az. Ennél nagyobb jelentőségű, hogy nem erőszak, ha valakit egy bank erőfölényével visszaélve becsap, megrabol, rabszolgamunkára hajt, megaláz, koldusbotra juttat. Ha ő cserébe kővel bevágja a bank kirakatát, az viszont az. Itt meg is találhatjuk, hogy e liberális nemes lelkek miért egyszerűsítették így le az erőszak fogalmát. Ami érdekes, hogy felfogásuk mellett ma is kitartanak, és nem értik, hogy a műveletlen nép miért érzi erőszakosnak, ha csak a házából zsuppolják ki (a törvények szigorú megtartásával) ha nem verik orrba?! Nagyon fontos ez a kérdés és valahol, később jó volna gondolkodni róla, de egyelőre visszatérek a munka világához!

 A szabin nők elrablása történetének másik tanulsága viszont, hogy az erőszak a harc elültével a dolgok szépen visszaálltak a rendes kerékvágásba, a szabin nők betagozódtak a latin (vagyis római) társadalomba. Azokat a társadalmakat, ahol a dolgok nem állnak vissza prekapitalista társadalomnak nevezem. Nem egy erőltetett újabb címke ez? Úgy vélem nem. A kapitalizmusnak ugyanis döntő motívuma a zsákmányolás, a haszonszerzésnek ez az egyik fontos alkotóeleme.

Itt álljunk meg egy szóra. Amiről most szó lesz az írásom egyik sarokköve ugyanis. A céhes gazdálkodás és a kapitalista gazdálkodás ugyanis pont ezen a distinkción válik el egymástól. Valamikor régen két kategóriába soroltam az emberi tevékenységet, illetve akkor elsősorban az építészetet: zsákmányoló és hálaadó. Bár az utóbbi hozzáállás teljes átéléséhez valószínűleg sokkal nagyobb alázat és szellemi jelenlét szükséges, nem teljes formában azért hál ’Istennek mégsem ritka jelenség. Hogy néhány példával éljünk: zsákmányoló -hogy maradjunk a szabin nőknél- aki újabb és újabb nőt, vagy férfit akar meghódítani, mint trófeát, hálaadó pedig aki szeretetben él házastársával, de zsákmányoló, aki társát rabszolgának, eszköznek tekinti és kihasználja. Hogy a szavak legszorosabb jelentését láthassuk: zsákmányoló a bölényvadász, aki -jó pénzért- halomra öli a bölényeket, de hálaadó (hogy a keresztyén kultúrkörből kimozduljak) az indián vadász, aki áldozatot mutat be a leölt bölény szellemének és az állatnak minden porcikáját fölhasználja. Hálaadó, aki házat, várost épít, ahol az emberek élnek, szeretnek, kereskednek, alkotnak, de zsákmányoló, aki telepet épít, hogy anyagi vagy bürokratikus céljait kiteljesítse. Ez a példa is mutatja, hogy a mezsgye keskeny, hiszen cselekedeteink szinte sosem feketék vagy fehérek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nincsen fekete vagy fehér. A hálaadó magatartásnak van két alkotóeleme: a szenvedély és a szeretet. Sokat tanulmányoztam a kézműves mesterek világát és egy dolgot találtam: Nem volt csak egy is, aki ne szerette volna a munkáját, és ne lett volna benne szenvedély és büszkeség, még akkor is, ha a nehéz (kapitalista vagy kommunista) körülmények, vagy a modernista propaganda hatására másra, „többre” vágyott és adott esetben kicsit szégyellte is, hogy ő mondjuk csak egy téglavető. Az igazi mestert tevékenységével a szeretet köti össze. A haszon másodlagos, noha természetesen keze munkájából meg akar élni, és fontos, hogy az ember becsületes munkájával tisztességes megélhetést tudjon biztosítani magának és családjának (ennyit a piaci igazságosságról, hogy olyan modernista agyrémekről most ne is beszéljünk, mint a munka nélküli alapjövedelem). Fischer Tamás barátom zseniális megközelítése ugyanennek a fonákja (de nem ellentéte!): a játék. Az ember csak azt a tevékenységet tudja igazán jól csinálni, amiben kedvét leli, amit élvez, mint egy játékot. Fonák, mert ide befér a nőcsábász is, hisz’ ő élvezi a játékot, ezért sikeres is benne, aki pedig erőlködik az idegen terepen felsül.  Van, akinek a hatalom a játéka, van, aki a tőzsdén játszik (velük még találkozunk). De a többség (a harmadik rend) azt szeretné, ha kedvenc játéka, szenvedélye a munkája volna. Mindazt a rendszert, és mindazokat, akik a fentieket tagadják és a fönti feltételeket nem kívánják biztosítani, javaslom, tekintsük ellenségünknek. Azért tekintsük, mert úgy vélem, hogy a munkához való hálaadó hozzáállásnak az átélhetése ugyanolyan alapvető emberi igény -kvázi ugyanolyan alapvető emberi jog, mint sok más, amit a felvilágosodás elismert. Ez is része az emberi méltóságnak. Nem véletlen, hogy ugyanakkor ez semmilyen felvilágosodáson alapuló dokumentumban nem szerepel, mert könnyű belátni, hogy a kapitalizmus, ami a versenyt, a haszonmaximalizálást, az embernek a körülményekhez való alkalmazkodását, a lifelong learninget és még nem tudom mi mindent kedvel, ezt nem biztosítja. Kós Károlynál, Ruskinnál, Beuysnál majd még visszatérünk a hálaadáshoz, és ahhoz, amit ők úgy neveznek: művészi munka, de most foglalkozzunk a zsákmányolással.

Ha a zsákmányolás a társadalom állandó tartós szereplője, prekapitalistának azért nevezem, mert a zsákmányolás által létrejön az az egyensúlytalansági állapot, mely, mint láttuk a kapitalizmus alapvető jellemzője és ebben az egyensúlytalan állapotban tudnak megteremtődni a kapitalizmusnak az előfeltételei, tud képződni a tőke. A prekapitalizmus nem ritka jelenség az emberiség történelmében, mivel a zsákmányoló magatartás szinte mindig megjelenik, és ha nem sikerül neki gátat szabni könnyen állandósul valamilyen mértékben. Ilyen prekapitalista társadalom tulajdonképpen minden birodalom, amely a folytonos hódításon és a zsákmány gazdasági életben való hasznosításán alapul. Tehát azok a birodalmak, melyek kizárólag egy ksátrija (harcos) osztály, csoport dominancianöveléséről szólnak, de ez a gazdasági életet nem érinti, szigorúan véve még nem prekapitalisták (bár a korlátlan erőszaknak rút példáit tudják hozni -mint például a Dzsingisz káni mongol birodalom- ilyeténképpen előképét adván sok modern birodalomnak), de azok, és ez talán a többség, ahol ez megjelenik mindenképpen annak tekinthető. Ilyen minden olyan társadalom, mely rabszolgákat szerez és főleg, ahol a rabszolgamunkának komoly jelentősége van. Az uralkodót óriási pálmalevéllel legyező szerecsenek látványosak, de társadalmi jelentőségük csekély, nem úgy a gyapotföldeken görnyedő feketéknek. Itt ugyanis az történik, hogy a hatalom, ami a gazdaságtól hagyományosan szigorúan el volt választva elkezdte befektetni hatalmi (azaz erőszak) eszközeit és a legyőzött vagy egyszerűen csak elrabolt embereket pénzzé tette. A rabszolgákkal pedig olyan nagyértékű cikkeket termeltetett külterjes módon, amiből nagy vagyon jött létre. A rabszolgák persze nem szerették szenvedélyesen a gyapot és kávéültetvényeket. A rabszolgamunka és az igazi munka közti különbséget a már említett gondolkodóknál még tovább fogom részletezni, Amerika felfedezését követően az új kalandor-uralkodó osztály tipikusan ilyen rabszolgákon alapuló gazdaságot hozott létre, eredetileg az indiánokat dolgoztatták -eredeti élőhelyükről elhurcolva, tehát nem jobbágymunkáról beszélek, ahol ez a munka nagy vagyont hozott létre amely aztán egyesülve a szintén Amerikából összerabolt arannyal és ezüsttel óriási pénzvagyon alapja lett, ami később a Felvilágosodással egyesülve létrehozta a kapitalizmust. Pre-nek viszont azért nevezem, mert mindez megelőzte a „második névadást”, megelőzte az Apparátus létrejöttét amely sajátos módon jellemzően nem is tűri a rabszolgaságot, mert a rabszolga nem teljesen szabad vegyértékű, áru ugyan, de csak személyében, mint munkaerő nem tud szabadon áramolni, még nem része a tömegtársadalomnak -bár meg kell jegyezzem, hogy sok, a munkások nevében létrejött modern tömegtársadalom, így a nácizmus vagy a kommunizmus előszeretettel alkalmazta és alkalmazza a rabszolgamunkát, szigorúan állami monopóliumként. Ezt a pénztermelést viszont meg kellett előznie egy olyan réteg felemelkedésének, ami a pénzforgalmat, pénzgazdálkodást lehetővé tette…