Az Andrássy gróf híres szálló igéje: „az a bajunk, hogy nincs elég zsidónk” mindenüvé elröpült. Szánakozva néztük azokat a középkorban sínlődő helyeket, a hol nincs zsidó. Zsidó és vasút kellett mindenkinek, hogy pezsgésbe jöjjön a forgalom.  Bartha Miklós: Kazárföldön

Ez volt a zsidóság. Kényes témához érkeztünk. Kényességét mi sem mutatja jobban, minthogy szélsőséges álláspontok csapnak össze. A „mainstream” szerint nincs is itt semmi látnivaló, a szélsőjobboldal szerint viszont valamifajta titkos világirányító erőről, okkult háttérhatalomról és ki tudja miről van szó. Mint az előzményekből is látszik, a kérdés nem megkerülhető, mert a zsidóság szerepének tagadása a pénztőke felhalmozásában egészen egyszerűen történelemhamísítás volna (a zsidó származású -evangélikusnak keresztelt, de köztudomásúan nem vallásos – Marx sem tett ilyet, a mai baloldal és véleményformáló fősodor viszont igen gyakran, antiszemitizmusnak bélyegezve, már a témát is). Ezzel az elhallgatással növelik a suttogó propagandát a szélsőjobboldali és populista oldalon, ahol gyakori az olyan elképzelés (a minap olvastam egy kommentben), hogy a zsidók tudatosan csinálnak rossz filmeket, hogy ezzel tönkretegyék a magyar filmgyártást. Hogy félreértés ne essék, nem arról volt szó, hogy a zsidók színvonaltalan kommersz filmeket készítenek, amiket jól el tudnak adni (ebben volna igazság, hisz, mint láthattuk, erről szól a kapitalizmus), hanem hogy sátáni aknamunkával direkt rossz filmeket készítenek, hogy így pusztítsák a magyar kultúrát. Ez és a hasonló elméletek teljesen eszementek. Tudniillik ilyen sátáni gonosz ember nincs. Van valamennyi -nagyon kevés számú-gonosz ember, akit gonosszá tett pl. az ember embernek farkasa elvvel való szembesülés, lelki sérülések, súlyos lelki tompaság stb., és ennél azért jóval több, de még mindig nem nagyon sok cinikus (gaz)ember, aki tudatosan alkalmazkodik az említett farkastörvényekhez, bár kicsit fájlalja, de az iménti és hasonló jelszavakkal felmentést ad magának. Az emberek túlnyomó többsége alapvetően jónak gondolja magát, legföljebb közben olyan kompromisszumokat hoz (nem hellyel közzel, hanem rendszerszerűen persze -ez a korrupció, avagy a Bűn), amikkel magát is becsapja. Ennek a világnak ez sajnos meghatározója, de nem mindegy, hogy mennyire elkerülhetetlen, kötelező eleme ez az életnek. A rossz rendszerek erősítik az ilyen kompromisszumhozatalokat. A kapitalizmusnak már sok ilyen tulajdonságát láttuk, a gazdasági élet amorálissá tételétől odáig, hogy azok a hazugságok, amelyek a modernista ideológiák hazugságai, magát a bennük, velük élő embert is beszennyezik, de a hagyományos társadalmaknak is szokott lenni ilyen árnyoldaluk, ott az ember jellemzően a közösség mögé bújva kerüli el az egyéni felelőséggel való szembenézést, ahogy hajlamossá válhat dehumanizálni a csoporton kívülieket is. Ezek aztán együtt is járhatnak. A fentiek a zsidókra is ugyanúgy igazak, mint bárki másra, a világot sátáni kacajjal pusztító gonosz zsidó képét tehát elfelejthetjük. Ez nem jelenti viszont, hogy a zsidóságnak ne volna vagy ne lett volna jelentős szerepe mai világunk kialakításában, és ezt a szerepet -hiszen erősen kritikus íráson dolgozom, tehát értelemszerűen- ne látnám nem kis mértékben (de nem kizárólagosan) negatívnak. Esetleges zsidó olvasóimat ezzel sem elriasztani, sem öngyűlöletre indítani nem szeretném. Az európai fehér ember szerepe (zsidókkal együtt vagy anélkül) ugyanilyen negatív, hiszen a kapitalizmus egész létrejötte az ő műve, más rasszok abban csak periférikusan vettek részt. Ugyanakkor a baloldalon terjedő fehér öngyűlöletet, vagy a fehér férfi megbélyegzését teljesen őrült hagymáznak gondolom. Ami viszont nem jelenti, hogy ne beszélhetnénk tisztán a Nyugat bűneiről. Vagy erényeiről. A zsidóságról ugyanígy vélem. Térjünk hát vissza a törtélemhez.

Előzetesen hadd szögezzem le, hogy a zsidóság se becsületes úton szerezte vagyonának fundámentumait, még akkor se, ha a pénzügyi műveleteket, hitelezést, vagy akár még az uzsorát is becsületes útnak tekintjük. A római birodalom bukását követő időben ugyanis a bizánci keresztyén és a vele harcban álló perzsa zoroasztriánus területek közötti kereskedelmet az egyik oldalon sem kedvelt, de azért az ellenséghez se tartozó zsidók szabadon kézben tarthatták (kisebb részben pedig , a déli útvonalakon pogány arab kereskedők szerepeltek, akik aztán az iszlám megszületéséhez járultak hozzá), a népvándorlás során mobilizálódó nomád harcos népeket pedig ügyesen becsatornázták a gazdasági vérkeringésbe, szlávok elleni hadjárataikat rabszolgaszerzésre használták fel, innen ered a szláv -sclavus -slave rabszolga szó a nyugat-európai nyelvekben. A Kazár Kaganátus zsidó vallásra térése tehát nem valamifajta értelmetlen csodabogár jelenség, azért maradt egyedi, mert a győzedelmes iszlám (a volgai Bolgár Birodalom -Álmos fejedelem /ilteber/- iszlám hitre térése!) és a szintén szláv rabszolgákon meggazdagodott viking kereskedők által létrehozott kijevi Rusz (vagyis a későbbi Oroszország) megerősödése és bizánci keresztyén hitre térése beszorította, majd fölszámolta(?) azt. Mindenesetre nagyrészt ez a kereskedelem a zsidó pénzvagyon alapja. Ezt nem antiszemita hatáskeltés kedvéért írtam le, hanem hogy bemutassam, komoly tőke leginkább csak erőszak által jöhet létre. Mindenesetre a zsidóság az így megszerzett tőkéjét kamatoztatta. Köztudomású, hogy a középkori Európában az Egyház nyomására (amely pedig részben a természetjogra, részben pedig az Ószövetségre(!) hivatkozva vezette ezt le), tiltotta a kamatszedést, mint olyan nyereséget, ami nem egyértelmű munka eredményeként jön létre. Ez a tiltás különben több vallásban, kultúrában is létezik (pl. az iszlámban, vagy ld. Ószövetség, pont a zsidó vallásban, csak ők ezt csak közösségen belül gondolták betartani). Az Egyház parancsa azonban a zsidókra nem vonatkozott, az uralkodók pedig nem siettek rájuk is kiterjeszteni a tiltást, mert ők maguk leginkább tőlük remélhettek pénzt. A középkori királyok hatalma ugyanis erősen limitált volt. A hagyomány és a többi társadalmi csoport jogai, privilégiumai (arisztokrácia, nemesség, városok, céhek, az Egyház stb.) nagymértékben korlátozták azt. Főleg a keresztes háborúktól, de még inkább a reneszánsztól kezdve, amely az egyéniség kiteljesedését és az uralkodók hatalmi és kulturális igényeinek megnövekedését hozta, a zsidóktól fölvett pénzkölcsön fontos szerepet játszott az uralkodók gazdálkodásában. Ez a zsidóság további nagymértékű gazdagodását, egyben azonban üldöztetését is hozta, ugyanis, amikor egy király vagy uralkodó herceg már nem bírta visszafizetni adósságát, a problémát legtöbbször úgy oldotta meg, hogy teljesítette az Egyház és a polgárság (akiknek ugyebár -versenyelőnyös- pénzügyi konkurenciát jelentettek) régi kívánságát és kiűzte a zsidókat Így ugyan a további hiteltől is elesett, de legalább az adósságcsapdából is kikerült. A hatalommegosztás primitív, de működő módja volt ez. Az ostor természetesen sosem a leggazdagabb pénzembereken, hanem a szegényebb zsidókon csattant a legjobban. Summa summarum, a zsidóknál egyre nagyobb pénzvagyon gyűlt össze (akik ezt nagyon el se költhették, mert amíg a társadalom főnemestől elvárta a költekezést, a reprezentációt, zsidótól ugyanezt rossz réven vette), és ez tette lehetővé, hogy az Indiák összerabolt aranya ne passzív kincs legyen, mint a keleti hatalmasságok vagyonának nagy része (zsidók -és örmények, görögök, párszik stb. – ott is voltak, szerepet is játszottak valamelyest, de ahhoz, hogy ez a pénzügyi tőkefelhalmozódás Európában létrejöhessen kellett egyrészt az amerikai rabszolgatartó rend, és kellett az európai társadalomfejlődés is), hanem tőkévé váljék. Érdekességként újra említsünk meg néhány (egyesek szerint részben zsidó származású, de mindenesetre keresztyénként, sőt kaszt felettiként -az egyházi tiltással mit sem törődve működő) családi bankházat, mint a Mediciek, Welserek, Fuggerek, akik már léteztek ebben az időben, és pl. a XVI. századi amerikai arany és rabszolgahajszákat az utóbbi kettő előszeretettel finanszírozta, de a kor prekapitalista jellegét jól mutatja, hogy pénzvagyonukat végülis politikai hatalommá transzformálták, utóbb föl is hagyva pénzügyi tevékenységükkel. Ismét elérkeztünk hát a harmincéves háborúhoz, ahol történetemet kezdtem. Ezt a történetet én szellemtörténeti aspektusból írtam le, mert az Apparátusról szóló gondolataimat ezen keresztül tudtam legjobban ismertetni. De ugyanezt a történetet -úgy vélem- meg lehetne írni szinte kizárólag pénzügyi szempontból. Milyen pénzügyi feltételekkel kezdtek létrejönni a modern (illetve premodern-prekapitalista abszolutista) államok, kik és milyen feltételekkel hiteleztek nekik (egyáltalán miért volt szükségük hitelre), és milyen folyamatos finanszírozási csapdában voltak ezek és van a modern Állam, és mindezek milyen pénzügyi-financiális hátterét adják az Apparátus működésének, milyen privilegizált rétegekkel, csoportokkal? Sajnos azonban ezt nem fogom megtenni, annak ellenére, hogy Nagy Dániel ennek részleteit már többször számonkérte rajtam -teljes joggal-, mert sajnos nem értek hozzá eléggé. Pedig nem mellékes kérdésről van szó, ahogy erre röviden vissza fogok térni, a pénzügyi konstrukció adja az Apparátus működésének legfontosabb alapjait, a „második névadás” nem jelentéktelen része pont erre vonatkozott. A zsidóság pedig ennek a történetnek a kulccsszereplője. Meg vannak hát az Apparátus vezető csoportjai: a filozófusok -enciklopédisták, megvannak az ipari tőke és megvannak a pénztőke urai. De hogy jött létre közöttük az a szövetség, amelyről korábban írtam? Hogyan jött létre a Felvilágosodás élcsapatának szövetsége a Tőkével? Mert innen nézve láthatjuk ugyan az érdekek azonosságát, láthatjuk az eszmei alapok meglételét, de ez egyáltalán nem jelenti, hogy ezt ezek a szereplők is kellett, hogy lássák egy olyan világban, ahol a csoportok közötti választóvonalak ezerszeresen erősebbek voltak (igaz, a pont ilyen választóvonalak mentén vívott iszonyatos háború, ahogy a blog elején írtam megkérdőjelezte ezeket a gondolkodó emberek jórészének elméjében). A kérdés bonyolult, és része annak az angol társadalom annak sajátosságaival, a whigek jelentős részének nonkonformista protestantizmusa, és ebből fakadó abszolutizmus és arisztokráciaellenessége, melyből fakadt a gazdasági kaszt egyes tagjainak -mint láttuk Marxnál- bekerülése a hatalom berkeibe, nagyon fontos része a „szuverén” európai államok létrejötte a vesztfáliai békét követően és ezek pénzügyi gazdálkodása és annak szabályozása és még sok minden, amit konzervatívként -tehát a folyamatokat komplex jelenségnek elfogadó emberként- nem akarok leegyszerűsíteni, de úgy vélem talán a legfontosabb: a Szabadkőművesség. Miután sem kutatója, sem szakértője, tagja meg különösen nem vagyok e társaságnak nagyon hosszan nem szólhatok róluk, de jelentőségük nagy. Nagy, de nem abban az értelemben, hogy ők irányították, vagy irányítanák a világot (végkép nem ördögi gonoszsággal -hasonló fejtegetésemet lásd a zsidóságnál), az Apparátus éppenhogy egy olyan arctalan formátlan, főként pedig gépi automatizmus-szerű saját törvényeit követő képződmény -mechanon-, hogy képtelenség volna egy az egyben irányítani. Persze nem mindegy, hogy valaki az Apparátus működésének haszonélvezője, az apparátusi hierarchia csúcsán van, vagy pedig éppen ellenkezőleg kárvallottja, kizsákmányoltja, vagy egyenesen az útjában van és le kell taposni. Erről nemsokára hosszabban fogok szólni, de most térjünk vissza a Szabadkőművesekre: Mit is tettek akkor ők? Sejtésem szerint az Apparátus gépezetének nagyrészt ők voltak a „tervezőmérnökei” (nem szabad ezt persze pontos tervezésnek elképzelni, vázlatos alapokat raktak le, sokszor egymással is vitatkozó filozófiai munkákat, majd felépítményként gazdasági munkákat, és persze azután a kivitelezés során jelentős módosulások is történtek), és főleg, a szabadkőműves páholyokban találkozhatott egymással herceg, író, filozófus, nagypolgár és zsidó pénzember, akik a társadalom akkoriban szigorúan elválasztott  rendjében máshol nem találkozhattak volna szabad eszmecserére. Ezek a szabad eszmecserék hozták létre az új szabad, korlátok nélküli társadalom eszméjét. Másrészt a szabadkőművesség egyfajta védelmet is jelentett a tagoknak. Ez nem jelenti, hogy Kazinczy, Batsányi, Kossuth ne kerültek volna börtönbe, vagy más szabadkőműveseket ne végeztek volna ki, a párizsi grand orient páholy nagymesterét (a saját rokonát, XVI. Lajost vérpadra juttató) Égalité (orléansi) Fülöpöt például saját „beosztottja”, a forradalom abszolút hatalomtól és vértől ittasult vezére Robespierre, míg másokat a „reakció”. De jelentette, hogy eltüntetni, elhallgattatni nem volt olyan könnyű őket. Ezt a részt (mint eddig egyiket se) nem a történelmi ismeretterjesztés kedvéért írtam (főleg, hogy mint említettem, nem vagyok szakértője a témának. A működésmódok és okok megértésének vágyán túl azért, mert véleményem szerint szükség lenne egy „ellen-társaságra”. Ezalatt nem azt értem, hogy a szabadkőművesek ellen kellene ily módon harcolni, hanem hogy mindazt, amit majd a céhekről szeretnék elmondani, érdemes lenne koordinálni, szellemi munkával megalapozni, egy kis titkosság pedig azért nem árt, mert nem kell az Apparátusnak mindent tudnia -márpedig (de erről majd elsősorban a harmadik részben szólnék, ha eljutunk odáig) bármilyen abszurd azt gondolni, hogy egy gépezet mindent tudhat, a dolgok egyre inkább arra mennek, hogy mint Intelligencia mindent tud és tudni akar. Ezt is tudja, amit most leírtam, nem kéne tehát leírni, de nem vagyok annyira optimista, hogy azt gondoljam, egykor majd azért mennek emberek börtönbe, mert én itt most kifecsegtem valamit, valamiről, ami nem is létezik, csak áhítom, mert ahhoz azért komoly hatást is kéne keltenem…